Nagyvilág

Újra ringbe száll Basescu?

Traian Basescu román államfő állítólag nem döntötte még el, hogy indulni kíván-e a november 22-én esedékes elnökválasztásokon - legalábbis ezt hangoztatta a közszolgálati rádióban elhangzott interjújában.

Az írott és elektronikus sajtó egy része tudósításaiban úgy fogalmazott: Basescu “bizonytalan”, “tanácstalan”, nem döntötte még el, hogy versenybe száll-e második ötéves mandátumáért. Az érintett egyelőre lebegteti a kérdést, jelezve: mielőtt elhatározná magát, szeretné felbecsülni, hogy élvezi-e a lakosság támogatását. Azt mondta, városról városra, faluról falura kívánja járni az országot, hogy találkozzon, beszélgessen az emberekkel.

Az utóbbi időben azonban a román belpolitika színterén és a sajtóban senki sem kételkedett abban, hogy Basescu harcba száll a Cotroceni-palota újabb öt esztendőre való meghódításért. Inkább az a kérdés, hogy ezt függetlenként teszi-e, avagy a kormányon lévő – miniszterelnököt is adó – Demokrata Liberális Párt (PD-L) támogatásával. Ebből az alakulatból származik ő maga is, onnan emelkedett fel jelenlegi posztjára, és sokan azt is nyilvánvalónak tartják, hogy e párt minden fontosabb lépése mögött maga az államfő áll.

Ebből következően logikusnak tűnhet, hogy Basescu a PD-L támogatásával száll ringbe november 22-én. Beismerte: egy megválasztott államfő csak akkor tudja megvalósítani a kampányban tett ígéreteket, ha erős kormány áll mögötte, olyan, amelyik támogatja ezek megvalósításában. Csakhogy a tavaly decemberig hatalmon volt – a liberális Calin Popescu Tariceanu vezette – kormányt nem tekintette ilyennek.

Egyes megfigyelők úgy vélekednek: azzal, hogy az államfő a függetlenként indulás gondolatával játszik, az egyre népszerűtlenebb Boc-kormánytól akar elhatárolódni. A kolozsvári Szabadság pénteki számában megállapítja: “Basescu kétségbeesetten szeretné növelni szavazótáborát elsősorban azokkal a választókkal, akik a jelenlegi kormánypárttal, a PD-L-vel kötik össze személyét, és a nehéz helyzetben lévő koalíció kudarcait neki rónák fel az elnökválasztások alkalmával”.

E lap szerint az elnökválasztások másik “bizonytalansági tényezője”, hogy Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester is jelezte függetlenként való indulási szándékát. A felmérések szerint Oprescu minden jelöltre veszélyt jelent, vagyis mind a szociáldemokrata Mircea Geoanától, mind Basescutól, mind pedig a liberális Crin Antonescutól értékes szavazatokat vehet el.

A kommentátorok, politológusok és a televíziók műsoraiban megszólaló politikusok azonban felhívják a figyelmet: az utóbbi hetekben Basescu minden lépése – parlamenti beszéde, nyilatkozata, közéleti szereplése – kampányjellegű volt, ami azt sugallja, hogy korántsem olyan “bizonytalan” az indulást illetően, mint amennyire ő maga állítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik