Nagyvilág

Az MKP nem éri be az EBESZ-szel

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) az EBESZ-en kívül más fórumok elé is kívánja vinni a nyelvtörvény ügyét - mondta Csáky Pál, a szlovákiai magyar párt elnöke.

Csáky szerint a szlovákok túlérzékenységéről van szó azzal kapcsolatban, hogy Balázs Péter külügyminiszternek a Süddeutsche Zeitungban megjelent interjúja miatt csütörtökön bekérették a szlovák külügyminisztériumba a Magyar Köztársaság nagykövetét, ugyanis az interjú nem haladta meg azt a szintet, mint például Ivan Gasparovic szlovák államfő kijelentése, aki szerint Magyarországnak minden szomszédjával problémája van. Szerinte a Magyar Köztársaság külügyminisztere is valószínűleg eljutott oda, hogy nem lehet szó nélkül lenyelni a Pozsonyban elhangzó kijelentéseket.

Balázs Péter bizonyíthatóan megpróbálta tavasszal, hogy új hangnemben szólaljon meg, s új hangot üssön meg Pozsonyban. Erre nem kapott pozitív választ, ellenkezőleg, egy durva nyelvtörvény volt a válasz – hívta fel a figyelmet Csáky Pál. A külügyminiszter a két kormányfő múlt heti szécsényi találkozóján, és előtte is megpróbálta úgy kezelni a helyzetet, hogy pozitív szlovák fogadókészség esetén pozitív elmozdulás álljon be a két ország viszonyában – fejtette ki értékélését a szlovákiai magyar politikus.

Csáky Pál szerint az EBESZ-főbiztos szerdai pozsonyi találkozóján sem voltak pozitív szlovák válaszok. Mint mondta, a főbiztos diplomata módjára megpróbált középen maradni, és mindkét oldal irányába megfogalmazott pozitív és negatív kijelentéseket, de a szlovák kulturális és külügyminiszter, akivel tárgyalt, folytatta a korábbi “durva kifejezéseket használó propagandát”.

“Azt sulykolják a szlovákságba, hogy végül is a nyelvtörvénnyel kapcsolatban minden rendben van, a főbiztos a szlovák álláspontot fogadta el inkább” – mondta Csáky Pál, aki szerint ez nem így van, és ez az magatartás nem szerencsés.

Csáky Pál vasárnap este a TA3 szlovák hírtelevízióban bejelentette, hogy az MKP küldöttsége az Egyesült Államokba utazik, hogy lobbizzon a nyelvtörvény módosítása miatt.

“Igen, mi úgy gondoljuk, hogy nem szabad ezt a kérdést csak az EBESZ részvételére leszűkíteni, megpróbáljuk a többi demokratikus intézményt is bevonni ebbe az értékítélet-rendszerbe. Megpróbáljuk ez a témát még egyéb fórumokon is továbbvinni, mert úgy gondoljuk, hogy ha a demokratikus családban valahol probléma van, az nem lehet egy ország belügye, az az egész demokratikus világ problémája” – fejtette ki a szlovákiai magyar politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik