Nagyvilág

Nekimentek Obamának

Barack Obama amerikai elnök azzal vádolt meg egyes republikánus párti politikusokat, hogy azért ellenzik egészségügyi reformterveit, hogy ezzel aláássák elnökségét.

Obama a CBS tévécsatornán azt bizonygatta, elegendő parlamenti támogatással rendelkeznek ahhoz, hogy megreformálják az ország egészségügyi rendszerét, amelyből hatalmas pénzek folynak el, miközben több tucat millió amerikainak nincs egészségbiztosítása.

“Úgy gondolom, jelenleg olyan a politikai helyzet, hogy a Republikánus Pártban egyesek úgy vélik: a legjobb dolog, amit tehetnek az, hogy egyszerűen megölik a reformot” – hangoztatta Obama.

Az elnök szerint jórészt arról van szó, hogy a reformok megbuktatásával a republikánusok az ő elnökségét akarják aláásni, ahogyan tették legutóbb is, amikor fiatal demokrata párti elnök került a Fehér Házba, hasonló elképzelésekkel. A célzás Bill Clinton volt elnökre vonatkozik.

A republikánusok azt állítják, elsősorban azért támadják a reformot, mert Obama támogatja az állami biztosítás tervét. Szerintük ez sérti a magánbiztosítók érdekeit, és a kormány rá akarja tenni a kezét az egészségügyre. Kifogásolják a reform hatalmas, 900 milliárd dollárosra becsült költségét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik