Nagyvilág

Elájult Simon Peresz

Elájult Simon Peresz izraeli államfő szombat este egy tel-avivi rendezvényen, s bár röviddel később visszanyerte eszméletét, az idős politikust megfigyelésre kórházba szállították - közölte Peresz szóvivője.

A 86 éves Peresz a mentőorvosok véleménye ellenére kezdetben ellenezte a kórházba szállítását, később mégis engedett az orvosok sürgetésének, így beszállították a Tel-Aviv melletti Tel Hasomer kórházba, ahol éjszakára megfigyelésre benntartják. A Nobel-békedíjjal kitüntetett Simon Peresz a zsidó állam alapítóinak egyike, több mint fél évszázada az izraeli politikai élet szereplője.

Az Izraeli Munkapárt “nagy öregje” pályafutása során kétszer volt kormányfő, szinte minden miniszteri tisztségben kipróbálhatta vezetői képességeit, később azonban a Munkapártot elhagyva csatlakozott a centrista Kadima párthoz.

Az 1970-es években védelmi miniszterként – ekkoriban a Munkapárt “héjái” közé sorolták – védnökséget vállalt az Izrael által megszállt Ciszjordániában létesített első zsidó telepek felett.

Később a “galamb” hírnevet érdemelte ki azzal, hogy egyik fő előmozdítója volt a palesztin önkormányzatiságról 1993-ban Jasszer Arafat palesztin vezetővel kötött oslói megállapodásoknak. Ennek elismeréseként kapta meg a Nobel-békedíjat 1994-ben, megosztva – a később meggyilkolt – Jichák Rabin izraeli kormányfővel és – a 2004-ben elhunyt – Arafattal.

Pereszt 2007-ben választották meg izraeli államfővé, s bár új tisztsége jórészt protokolláris, nemzetközi hírnevét kihasználva hónapok óta fontos szerepet játszik a zsidó állam képviselőjeként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik