Nagyvilág

A románok eltüntetnék az országból a romákat

Minden ötödik román azt szeretné, ha eltűnnének Romániából a romák - derül ki egy közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét most tették közzé Bukarestben, s amely ugyanakkor a még meglévő előítéletek ellenére is "enyhe javulást" mutat a tolerancia terén a korábbi évekhez képest.

Az Evenimentul Zilei című napilap emlékeztet: az utolsó ilyen jellegű felmérést 2002-ben végezték az országban, így hét esztendő távlatából van mód összehasonlítani a román társadalom szemléletében végbement változás mértékét.

A mostani tanulmány eredményei azonban nem sok javulást jeleznek. Hét évvel ezelőtt például a megkérdezettek 28,3 százaléka vallotta, hogy szeretné, ha romák nem élnének Románia területén. Az idén ez arány “csak” 20,8 százalék, amit a tanulmány készítői továbbra is súlyosnak tartanak.
Az említett közvélemény-kutatásban a romákat és a közösségükön kívülieket egyaránt bevonták. Az előbbiek esetében 608, az utóbbiak esetében 820 fős minta alapján végezték a vizsgálatot.

A tanulmány összeségében meglehetősen árnyalt, olykor ellentmondásos képet nyújt. A roma közösséghez kapcsolható jó tulajdonságok elismerésének aránya például hét év alatt 21-ről 31 százalékra emelkedett. Kiderült az is, hogy a román lakosság sokkal nagyobb türelemmel viseltetik az említett kisebbség iránt, amikor “általában” kell beszélni róla, de rögtön csökken a tolerancia mértéke, ha valamilyen konkrét, személyes helyzetről van szó. Például a megkérdezettek 68,4 százaléka nem szeretné, ha roma kerülne be családjába. Továbbra is sokan vallják az “etnikai sztereotípiákat”. A megkérdezettek 43 százaléka “lustának”, 39 százaléka pedig “tolvajnak” tekinti a cigányokat.

A tanulmány szerint Romániában is sokkal rosszabbak a roma közösség anyagi körülményei mint az ország többi lakosáé. A megkérdezett romák 18 százaléka válaszolta azt, hogy semmiféle jövedelme sincs, 50 százalékuk felelte, hogy havi jövedelmük nem éri el a 250 lejt (mintegy 60 eurót), 76 százalékuk pedig azt mondta, hogy családjuk havi bevételei nem elengedőek még a legszegényesebb létfenntartásra sem. A roma közösséghez nem tartozó románoknak viszont 50 százaléka felelte, hogy havi keresetük meghaladja a 680 lejt (körülbelül 160 eurót), 12 százalékuk állította, hogy semmilyen jövedelmük sincs, 4 százalékuk vallotta be, hogy szociális segélyen él, 31 százalék volt azoknak az aránya, akik szerint kevesebbet keresnek a létminimumnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik