Nagyvilág

Nyilatkozattal zárult a nyelvtörvény elleni tüntetés

A nemzeti kisebbségek jogainak következetes tiszteletben tartását és kiszélesítését követelte több ezer szlovákiai magyar kedden délután Dunaszerdahelyen. A résztvevők ugyanakkor tiltakoztak a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosítása ellen.

A Kiállunk jogainkért jelszó jegyében megtartott nagygyűlést a Magyar Koalíció Pártja (MKP) valamint a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) kezdeményezte és szervezte.

“Szégyen, hogy 20 évvel 1989 után újból a regnáló hatalom antidemokratikus praktikái ellen vagyunk kénytelenek tüntetni. Ez Szlovákia szégyene, de Európa szégyene is” – jelentette ki Csáky Pál, az MKP elnöke, amikor záróbeszédében azt összegezte, miért volt szükség a nagygyűlésre.

Nyilatkozatot fogadtak el

“Mi, a dunaszerdahelyi tiltakozó nagygyűlés résztvevői együtt, egy emberként mondjuk ki: Elég volt!” – áll a nagygyűlés által elfogadott nyilatkozatban.

“Elegünk van a (szlovák) kormánykoalíció politikusainak magyarellenes kirohanásaiból. Felháborítónak tartjuk, hogy Malina Hedvig (a sérelmet szenvedett diáklány) Szlovákiában, állampolgárként nem tudja érvényre juttatni igazságát. Elfogadhatatlannak tartjuk a dunaszerdahelyi szurkolók elleni rendőri beavatkozást, valamint azt, hogy a mai napig nem hozták nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos videofelvételeket. Nem tűrjük tovább, hogy a jelenlegi kormánykoalíció néhány politikusának állandó céltáblája legyünk” – olvasható a dokumentumban.

Ugyanakkor a nyilatkozat leszögezi: “Szlovákiának egyenrangú polgárai kívánunk lenni. Nem vagyunk sem bevándorlók, sem albérlők ebben az országban, ezért követeljük, hogy az állam a kisebbségekkel történt érdemi konzultációk alapján alakítsa ki nemzeti kisebbségi politikáját…. Ne döntsenek nélkülünk azokban az ügyekben, amelyek bennünket érintenek! Ne játsszák ki egymás ellen a különböző nagyságú és más-más igényű szlovákiai kisebbségeket!”

A nagygyűlés résztvevői elutasították a nyelvtörvényt. “Felháborítónak tartjuk, hogy magas pénzbírságokkal kívánják büntetni a közéleti nyelvhasználat néhány területét. Ez sérti az alapvető emberi jogokat, nevezetesen a szólásszabadságot. Követeljük, hogy a parlament törölje a törvény azon elemeit, amelyek a hátrányos megkülönböztetés alapját képezik. Elvárjuk, hogy az úgynevezett kétnyelvűség törvény általi megjelenítése ne csak ránk, kisebbségekre rójon feladatot és kötelességet, hanem mindenkire arányosan, aki az általunk lakott régiókban velünk él” – áll a nyilatkozatban.

Követelik a nyelvi jogokat

A szlovákiai magyarok követelik, hogy Pozsony “fogadja el az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának azon ajánlásait, amelyek a kisebbségi nyelvhasználati jogok bővítését szorgalmazzák, és amelyeket a szlovák kormánykoalíció felháborító módon három éve ignorál”. Szorgalmazzák továbbá, hogy “készüljön el egy átfogó nemzetiségi törvény, az EBESZ kisebbségi főbiztosa ajánlásának megfelelően”.

Ugyanakkor felszólították “a szlovák kormánykoalíció politikusait, hogy hagyjanak fel a magyarokkal szembeni gyűlöletbeszéddel”. Szerintük “a szlovák nyelvet nem egy ilyen arrogáns törvénnyel kell védeni. A kormánykoalíció tudatosítsa végre: az erőszakra alapozott nyelvvédelem soha nem éri el a célját, viszont mindig megrontja az egymás mellett élő népek viszonyát”.

(A nyelvtörvénnyel kapcsolatos tüntetésekről itt olvashat!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik