A Száva partján, a Szerbián átvezető Zágráb-Nis autópályához tartozó Gazela híd mellett lévő vadtelepülés tíz éve jött létre. Lakói villany, vezetékes víz, csatorna, egyéb közművek nélkül, gyakran bokáig sárban járva éltek, s használt papír, fém, egyéb hulladékanyagok gyűjtéséből tartották fenn magukat.
Mint a kitelepítés közben újságíróknak nyilatkoztak, legnagyobb félelmük az, hogy Belgrád központjából kikerülve elesnek ettől a – számukra egyetlen – kereseti lehetőségtől, s bár kényelmes, a kormány vásárolta, összkomfortos konténerekben fognak élni, éhezés vár rájuk. Munkára, fizetésre ugyanis nem számíthatnak, s átköltöztetésük után az eddigi, a puszta létfenntartáshoz elegendő gyűjtögető életmódot sem folytathatják.
Belgrádnak, s Szerbia északi, fejlettebb területeinek komoly gondot jelentenek az elmúlt tíz évben betelepült, nyomortelepeken élő romák. Jugoszlávia széthullása, a függetlenséget akaró albánoktól Koszovóban elszenvedett üldözés, és Dél-Szerbia elszegényedése indította meg az áradatukat, s ma mindenhol szabadulni igyekeznek tőlük.
A vajdasági magyar települések önkormányzatai is hevesen követelik, hogy Belgrád oldja meg a romakérdést, hozzájuk egyetlen betelepülő se menjen.
A szerb fővárosból keddre kitelepítettek egy részének Dél-Szerbiában háza van, s őket “hazavitték”, holott épp azért hagyták el évekkel ezelőtt az otthonukat, s költöztek összetákolt viskókba a Gazela híd alá, mert otthon nem volt miből megélniük. A szerb kormány több mint 80 millió forintnak megfelelő összeget különített el azért, hogy az év végéig megoldja annak az 53 családnak a gondját, amelynek nem jutott lakókonténer, s “hazatelepíteni” se lehet őket, mert nincs hova.
