Nagyvilág

Berlusconi zsarolja az EU-t

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kedden azzal fenyegetőzött, hogy megbénítja az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát, ha Brüsszelben nem tiltják el az Európai Bizottság tagjait és szóvivőiket a nyilvános megszólalásoktól..

Berlusconi ezzel valószínűleg azokra a hazai sajtójelentésekre reagált, amelyek szerint az Európai Bizottság közvetve bírálta Olaszországot a bevándorlási ügyekben azzal, hogy tájékoztatást kért tőle és a máltai hatóságoktól egy afrikai bevándorlókkal zsúfolt csónak Líbia felé történt visszafordításáról.

Az ENSZ menekültügyi ügynökségének szóvivője, Laura Boldrini hétfőn azzal vádolta meg az olasz hatóságokat, hogy anélkül fordították vissza olasz vizekről a szomáliai és eritreai menekülteket, hogy lehetővé tették volna számukra a menedékjogkérést. Dennis Abbott, a brüsszeli bizottság regionális politikai ügyekben illetékes szóvivője újságíróknak megerősítette, hogy Brüsszel valóban kért információt, ugyanakkor azt mondta, hogy ez normális eljárás az ehhez hasonló helyzetekben, s a bizottság segíteni akart az ügyben.
Berlusconi – aki az elmúlt hónapokban odahaza több botrányt is kavart – ezzel szemben azt állítja: az olasz sajtó vonatkozó jelentései csak azzal magyarázhatóak, hogy manipulálják a bizottság szóvivőinek megszólalásait.

Az olasz kormányfő kedden Gdanskban, ahol más európai vezetőkkel együtt a II. világháború kitörésének 70. évfordulós megemlékezésein vett részt, újságíróknak azt mondta, hogy az ügyet a az EU következú csúcstalálkozója elé terjeszti, és követelni fogja a tévelygő bizottsági tagok menesztését.
“Az álláspontom egyértelmű és pontos lesz: nem fogunk többé szavazni, ténylegesen megakadályozva ezzel a Tanács – az EU kormánytalálkozóinak – működését, ha nem egyeznek bele abba, hogy a bizottsági tagok és szóvivőik semmilyen témában ne nyilváníthassanak véleményt” – mondta, hozzátéve, hogy csak az Európai Bizottság elnökének és annak szóvivőjének szabadna nyilatkoznia. “Kérni fogom, hogy azokat az EU-biztosokat, s szóvivőiket, akik folytatják ezen évek tendenciáit, véglegesen bocsássák el” – közölte.

“Ez olyasmi, amit soha többet nem szabad megengednünk, mert ez olyan fegyvert ad minden ország ellenzékének kezébe, amely a valóságban nem is létezik” – mondta.
Az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, Martin Schulz felháborodását fejezte ki Berlusconi követelése kapcsán, úgy vélekedve, hogy azzal az olasz kormányfő “ismét mély Európa-ellenes érzelmeiről” adott tanúbizonyságot.
“Felszólítjuk az EU elnökségét és Barroso bizottsági elnököt, hogy haladéktalanul és személyesen reagáljon erre, az európai intézményeket ért felháborító támadásra” – mondta Schulz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik