Nagyvilág

Emberiség elleni bűnért jelentették föl Izraelt

Egy 15 éves palesztin lány jelentette föl Izraelt a Nemzetközi Büntetőbíróságon emberiség elleni bűnök miatt.

Panaszt tett a súlyos nemzetközi bűnesetek, mindenekelőtt háborús bűnök kivizsgálására létrehozott Nemzetközi Büntetőbíróságon hétfőn egy 15 éves palesztin lány Izrael múlt decemberi és januári gázai offenzívája miatt.

Amira Alkrem, aki január 14-én súlyosan megsebesült a támadásban, két testvérét és apját pedig ugyanott elvesztette, azt kéri, hogy a bíróság háborús és emberiesség elleni bűnök gyanújával indítson vizsgálatot a háromhetes hadművelet miatt.
Izrael december 27. és január 18. között hajtott végre légi, majd szárazföldi offenzívát a Gázai övezetben palesztin katonai célpontok ellen, válaszul a sorozatos palesztin rakétatámadásokra. A hadműveletet – amelynek ezernél több halálos áldozata volt – számos bírálatban aránytalannak minősítették.

A Nemzetközi Büntetőbíróságon az izraeli-palesztin konfliktus ügyében még nem folyik hivatalos eljárás, de Luís Moreno-Ocampo főügyész – sajtóértesülések szerint – már tél vége óta előzetes vizsgálatokat folytat a témában.

A mostani panaszos ügyvédje szerint emberiség elleni bűncselekményről van szó, amelyért politikusoknak és katonai vezetőknek is felelősséget kell vállalniuk. A 15 éves lány pedig úgy nyilatkozott, hogy hágai küldetését a gázai gyermekekért vállalta fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik