Nagyvilág

Találkozik Fico és Bajnai

Bajnai Gordon miniszterelnök egyeztetést kezdeményez a szlovák kormányfővel a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében, Robert Fico pedig kész bárhol és bármikor találkozni magyar partnerével, és megvitatni vele bármiféle témát. Az időpont már egyeztetés alatt van. Közben Dunaszerdahelyre nagygyűlést szerveznek, a Híd pedig plakátokkal kampányol a nyelvtörvény ellen.

A magyar kormányszóvivői iroda közleménye szerint a két kormányfő találkozójára – a megfelelő előkészületek után – még szeptember első felében sor kerülhet. Bajnai Gordon szerint nem szabad hagyni, hogy elmérgesedjen a két ország közötti viszony. A munkatalálkozó célja, hogy konkrét feszültségcsökkentő lépések történjenek, és a vezetők párbeszéde hozzájáruljon a problémák érdemi megoldásához.

Vasárnap egyeztetik az időpontot

Bajnai reményét fejezte ki, hogy a szeptember 1-jén életbe lépő, az európai alapértékekkel ellentétes nyelvtörvény ügyében sikerül jobb belátásra bírni a szlovák felet. A találkozó részleteiről a két ország külügyminisztere, Balázs Péter és Miroslav Lajcák vasárnap a szlovéniai Bledben egyeztet.

Ivan Gasparovic szlovák államfő nem látja semmi okát annak, miért kellene Pozsonynak bocsánatot kérnie Sólyom Lászlótól a múlt pénteki diplomáciai incidens kapcsán, amikor a szlovák hatóságok meghiúsították a magyar államfő révkomáromi látogatását – mondta Marek Trubac elnöki szóvivő a Pravda című pozsonyi napilap pénteki számában. Kumin Ferencnek, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetőjének nyilatkozatára reagált, aki Az este című tévéműsorban szerdán azt mondta: a Sólyom Lászlót augusztus 21-én ért sérelemmel a Magyar Köztársaság olyan sértést kapott a szlovák féltől, amely miatt elégtételt kell kapnia.

Pozitívan fogadta viszont a szlovák fél Kumin Ferenc azon felvetését, hogy Sólyom László és Ivan Gasparovic a visegrádi négyek államfőinek két hét múlva Lengyelországban sorra kerülő találkozóján megvitatnák a kétoldalú magyar-szlovák kapcsolatokat is. “Amennyiben Sólyom elnök úr érdeklődést mutat egy ilyen találkozó iránt, nem látunk okot arra, miért ne valósulhatna meg” – mondta a szlovák elnöki szóvivő.

Az unió nem kerülheti meg az incidenst

A magyar-szlovák vita szempontjából az Európai Tanács (az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek, illetve szakminisztereinek testülete) az unió legfontosabb testülete, az ilyen jellegű nézeteltéréseket elvileg ezen a fórumon lehet megvitatni – mondta Balázs Péter a német EurActive.de hírportálon megjelent interjúban. A külügyminiszter szerint az unió nem kerülhet meg egy olyan incidenst, amikor egy tagállam államfőjétől megtagadták a belépést egy másik tagállam területére.

A londoni The Economist szerint nem csupán lekezelő diplomáciai lépés volt, de EU-előírásokat is sértett annak megakadályozása, hogy Sólyom László átlépje a szlovák határt. A tekintélyes brit gazdasági-politikai hetilap szerint a jó modor megkövetelése nem oldja meg a vitás kérdéseket, de idővel elavulttá teheti azokat. Az EU ezt a receptet alkalmazta új tagjaival szemben 2004-ben, ám legalábbis Magyarország és Szlovákia esetében ez már nem működik – írta a The Economist.

Nagygyűlés lesz Dunaszerdahelyen

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint a szeptember 1-jei dunaszerdahelyi nagygyűlés célja felhívni a figyelmet a szlovákiai magyarság súlyos problémáira és tiltakozni az államnyelvtörvény ellen. “El kell mondanunk, hogy elég volt a durva magyarellenességből, elég a kormány antidemokratikus praktikáiból, elég a hazudozásokból és a közös vagyon szétlopkodásából. Mi, magyarok, normálisabb körülmények között akarunk élni. Ez pedig a jelek szerint nemzetközi segítség nélkül megint nem fog menni. Ezért kell felhívnunk a problémáinkra egy ilyen nagygyűléssel a figyelmet” – mondta Csáky az Új Szó című napilapban fizetett hirdetésként közölt interjúban.

A nagygyűlést az MKP szervezi, társrendezőként a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala jegyzi.

A romániai magyarság képviselői is ott lesznek Dunaszerdahelyen, hogy tiltakozzanak a szlovák nyelvtörvény ellen – mondta Bíró Rozália, a Bihar megyei RMDSZ választmányának elnöke, Nagyvárad alpolgármestere.

A Híd órásplakátozik

Óriásplakát-kampánnyal kívánja felhívni a figyelmet a szlovákiai államnyelvtörvény képtelenségeire és hibáira a Híd-Most – közölte az új szlovákiai magyar párt vezetőségének két tagja, A. Nagy László és Simon Zsolt Pozsonyban. A kampány a jövő héten kezdődik. A plakátokon magyar és roma nyelven, illetve három szlovák tájszólásban olyan szövegek lesznek, amelyek szándékosan megsértik a nyelvtörvényt.

A szlovák nagykövet elleni budapesti támadás arra utal, hogy puskaporos hordón ülünk – mondta Eörsi Mátyás. Csütörtökön két férfi leszorította az útról a szlovák nagykövet autóját, őt magát a nemzetiségéért szidalmazták, majd elhajtottak. Az elkövetőket a rendőrség később elfogta. Az SZDSZ-es politikus emlékeztetett arra, hogy az előző nap Molotov-koktélt dobtak a budapesti szlovák nagykövetség épületére. Azt mondta, ha egy ilyen támadás célt ért, “itt valami fel fog robbanni”.

Bocsánatkérést várnak

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elvárja, hogy Szlovákia kérjen bocsánatot a magyarságot ért sérelmekért; a szervezet péntektől kerjenbocsanatot.hu címmel internetes oldalt indított – közölte Rétvári Bence, az IKSZ elnöke Budapesten.

Nyilatkozatban ítélte el a szlovákiai magyarokat érintő lépéseket, a szlovákiai nyelvtörvényt és Sólyom László államfő Szlovákiába történő belépésének megtagadását a Generális Konvent, a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik