Nagyvilág

Szlovák-magyar párbeszédet vár Németország

A német kormány arra biztatja Magyarországot és Szlovákiát, hogy párbeszéd útján oldják meg kétoldalú problémáikat.

A párbeszéd a megfelelő kiindulópont az Európai Unió tagállamai között, és ebben az esetben is ezt várjuk el – mondta a német külügyminisztérium szóvivője hétfőn. Hozzátette, hogy a pénteki esetet – Sólyom László meghiúsult révkomáromi látogatását – a német kormány „sajnálattal vette tudomásul”, és úgy véli, hogy az ilyen feszültségek nem jók.

Sólyom László pénteken, röviddel a szlovák-magyar határ átlépése előtt, lemondta a révkomáromi Szent István-szobor avatása alkalmából tervezett látogatását, miután a szlovák fél bejelentette: ellenzik belépését az országba. A köztársasági elnök példátlannak, a két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan lépésnek nevezte, hogy megtagadták tőle a belépést Szlovákia területére.

A szlovák fél kifogásolta a látogatás időzítését. Augusztus 21-én volt az évfordulója annak, hogy a Varsói Szerződés öt tagállamának csapatai – köztük magyar katonák is – 1968-ban bevonultak Csehszlovákiába, hogy véget vessenek a prágai tavaszként ismert reformfolyamatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik