Nagyvilág

Sólyom üzent Gasparovicnak

Sólyom László köztársasági elnök pénteken a diplomáciai csatornákon keresztül fordult szlovák partneréhez, Ivan Gasparovichoz, és jelezte: fenntartja részvételi szándékát a komáromi szoboravatón.

A köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint a magyar államfő üzenetében kifejtette: a komáromi Szent István Szoborbizottság meghívását elfogadta, erről a szlovák felet időben tájékoztatta, részvételi szándékát továbbra is fenntartja.

A rendezvény időpontjával kapcsolatban Sólyom László jelezte: már 2008. augusztus 21-én, a Csehszlovákia elleni agresszió negyvenedik évfordulóján nyilvános beszédben fejezte ki sajnálatát a cseh és a szlovák népnek. Korábban az időpontot illetően semmilyen szlovák diplomáciai forrás nem vetett fel kifogásokat.

A magyar köztársasági elnök biztosította a szlovák államfőt, hogy a korábbi találkozásaik, egyetemi párbeszédük együttműködő szellemének üzenetével érkezik Komáromba. A már megfogalmazott javaslat alapján Sólyom László továbbra is számít arra, hogy a lengyelországi visegrádi négyek csúcstalálkozóján kétoldalú megbeszélésen tekinthetik át Szlovákia és Magyarország kapcsolatainak valamennyi aktuális kérdését, köztük az államnyelv törvény módosításának ügyét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik