Nagyvilág

Keddig várni kell az afgán eredményre

Befejezték az afganisztáni elnökválasztás szavazatainak összeszámlálását - jelentette be pénteken Zekria Barakzai, az ország független választási bizottságának szóvivője. Az eredményt azonban keddig nem teszik közzé.

Barakzai becslése szerint a 15 millió szavazásra jogosult afgán 40-50 százaléka adhatta le voksát a csütörtöki választáson. Ez ugyan jóval alacsonyabb lenne a 2004-es elnökválasztás 70 százalékos arányánál, a végleges számok közzétételére azonban néhány napot még várni kell.

Bár választási tisztségviselők korábban azt mondták, hogy az előzetes eredményeket már szombaton ismertetni fogják, Daúd Ali Nadzsafi, a választási bizottság vezetője pénteken úgy nyilatkozott, hogy az eredményeket nem teszik közzé keddig.

Nem tudni, ki nyert

A választási bizottság tagjainak közlése szerint egyelőre azzal lettek készen, hogy az egyes szavazóhelyiségekben megszámolták a voksokat. Ez utóbbiakat csak péntek reggel kezdték el a fővárosba, Kabulba szállítani. Így túl koraiak még a hivatalban lévő elnök, Hamid Karzai, illetve legfőbb vetélytársa, Abdullah Abdullah győzelméről tett, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok.

Megfigyelők szerint a két jelölt stábja nyilvánvalóan a várakozásokat igyekezett befolyásolni nyilatkozataival. Egy esetleges alacsony részvétel vagy a csalással való kölcsönös vádaskodások azonban megkérdőjelezhetik az elnökválasztás tisztaságát, és növelhetik a veszélyét annak, hogy a vesztes jelölt hívei az utcára vonulnak.

Kiegyenlített esélyek

Az ország déli, döntően pastu nemzetiségűek által lakott részének alacsony részvételi aránya a megfigyelők szerint gyengítheti Karzai újraválasztási esélyeit, míg a tádzsik lakosságú északi országrész hírek szerint magasabb aktivitása jó jel a támogatottságát főleg innen merítő Abdullah szempontjából.

Vitatni fogják az eredményt

Richard Holbrooke, az amerikai elnök pakisztáni és afganisztáni különmegbízottja pénteken Kabulban, választási megfigyelőkkel közös sajtótájékoztatóján azt mondta, bizonyos benne, hogy a rivális felek vitatni fogják az afgán elnökválasztás kimenetelét, ezért felszólítja az esélyes jelölteket, hogy várják meg a hivatalos eredményeket győzelmük bejelentésével.

Az Európai Bizottság pénteki, brüsszeli nyilatkozatában szintén arra “bátorította” az afgán elnökválasztás jelöltjeit, hogy “tartózkodjanak a (szavazás) lehetséges eredményére vonatkozó elsietett bejelentésektől”. Az unió soros (svéd) elnöksége külön nyilatkozatában arra szólította fel a választás összes résztvevőjét, hogy “tartsák fel tiszteletben a választási folyamatot, és segítsenek megőrizni Afganisztánban a nemzeti egységet és a stabilitást”.

Az EU választási megfigyelőinek csoportja az ígéretek szerint szombat reggel ismerteti Kabulban előzetes jelentését az afganisztáni választások lebonyolításáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik