Nagyvilág

Romákra támadó bőrfejűeket fogtak a csehek

Őrizetbe vett a cseh rendőrség 12 szélsőségest, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők állnak az április 19-én az észak-morvaországi Vítkovban történt, romák lakta ház elleni Molotov-koktélos támadás mögött - jelentették be csütörtökön Prágában.

Zlatusa Andelová regionális államügyész szerint észak-morvaországi bőrfejűekről van szó, s őrizetbe vételükre szerdán került sor. A rendőrség csak annyit közölt, hogy az ügyről várhatóan pénteken sajtóértekezleten adnak részletes tájékoztatást. Nem zártak ki újabb őrizetbe vételeket sem.

A támadás következtében a lakóház leégett, s három roma ember súlyos égési sebeket szenvedett. Egy kétéves kislány teste több mint 80 százalékán megégett, s életveszélyes állapotban máig az ostravai kórházban ápolják.

Roma aktivisták, akik ismerik az ügy és a vizsgálatok hátterét, nem zárták ki, hogy a szélsőséges csoport több hasonló bűcselekményt is elkövethetett. “Az utóbbi hat évben a régióban több hasonló támadásról tudunk, amelyek tetteseit eddig nem sikerült kézre keríteni. Nem kizárható, hogy ez a csoport volt az” – mondta újságíróknak Kumara Vishwanathan roma aktivista.

“Ki kell várni a vizsgálatok lezárását. A korábbi ügyeket csak a tények alapján tudjuk újra megnyitni” – állítja Sona Setínská rendőrségi szóvivő. Az államügyész szerint a bizonyítási folyamat nagyon bonyolult, nehézkes, ezért egyelőre nem hoznak nyilvánosságra semmiféle háttérinformációt.

Csehországban nem ez volt az első Molotov-koktélos támadás romák ellen, az utóbbi években már történt hasonló eset. A cseh politikai elit akkor azonnal élesen elítélte a bűncselekményt. Miután Csehországban az utóbbi időben megszaporodtak a szélsőséges bűncselekmények, a kormány tavasszal intézkedéscsomagot fogadott el annak érdekében, hogy az ilyen esetek ne ismétlődhessenek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik