Nagyvilág

Romaellenes párt alakulhat Szlovákiában

A roma bűnözés ellen védené meg a szlovák nemzetet egy szélsőséges civilszervezet. A Szlovák Testvéri Közösség, amelynek múlt szombati felvonulását szétverte a rendőrség, újra párttá alakulna, és a parlamentben folytatná a "cigányüldözést".

A magyarellenes jelszavakat is gyakran skandáló Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvéri Közösség) legutóbb Szentmihályfalván akart demonstrálni, mert szerintük tűrhetetlen, amit a romák az országban csinálnak. A kelet-szlovákiai romaellenes menetelést azonban a kommandósok vízágyúval vertek szét.

A határozott fellépést többen elítélték, és a rendőröket szidták, mondván: a roma bűnözők ellen nem használnak ilyen kemény eszközöket.

A szlovák gárda az incidens után közölte, hogy feljelenti a rendőrséget, mert szerintük az brutálisan és törvénytelenül lépett fel ellenük.

Romák szlovákiában

Szlovákiában mintegy félmillió roma él, sokan embertelen körülmények között. A statisztikák szerint több mint kilencven százalékuk munkanélküli.

“A legfőbb ideje annak, hogy igazoljuk: a cseh testvéreinkhez hasonlóan
öntudatos szlovákként mi is képesek vagyunk tettekkel megvédeni
nemzetünk minden egyes tagát, nem úgy, mint Robert Fico vagy Ján Slota,
akik csak papolnak a cigánybűnözők elleni határozott fellépésről” – közölte Ivan Sykora, a szervezet jelenlegi vezére.

Vérszemet kaptak a gárdisták

A Népszabadság Miroslav Kusy neves szlovák politológust idézi, aki szerint a Szlovák Testvéri Közösség feltehetően vérszemet kapott a cseh szélsőséges szervezetek növekvő népszerűségétől, továbbá a Jobbik európai parlamenti választási sikereitől, és hozzájuk hasonlóan szeretne bejutni a hazai törvényhozásba.

“Sajnos, főleg azokban az országrészekben, ahol nagy a munkanélküliség, a súlyos gondokkal és a bűnözésekkel is szembesülő helyi polgárok bedőlnek a nacionalista, idegengyűlölő jelszavaknak. Ezt a jelenséget nem szabad lebecsülni nálunk sem” – mutatott rá a szakember.

Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes a héten ugyanakkor azt mondta, hogy a romaellenes megnyilvánulások Magyarországról és Csehországból gyűrűznek be.

a szlovák gárda

A Slovenská Pospolitost 1995-ben alakult. Tíz évvel később jegyezték be pártként, de a pozsonyi Legfelsőbb Bíróság 2006-ban betiltotta. Ezután a közösség bejegyzett civil szerveződésként működött tovább egészen tavaly novemberig, amikor a belügyminisztérium feloszlatta a szervezetet. A határozatot azonban megtámadták, a pozsonyi Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a tárca döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik