Nagyvilág

Teherán szétveri a tüntetéseket

Teherán tartomány kormányzója figyelmeztette az iráni ellenzéket, hogy a biztonsági erők „szétverik" az esetleges újabb tüntetéseket.

Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezető hívei a június 12-i elnökválasztás hivatalos eredménye miatti tiltakozásul, erőszakosan feloszlatott tüntetések sorozata után, több mint egy hét óta először ismét jelentős demonstrációkra készülnek csütörtökön a fővárosban és több vidéki városban.

„Ha egyesek megmozdulást terveznek a közbiztonság ellen az ellenforradalmi hálózatok felhívására, azokat tudatos népünk el fogja tiporni.” A kormány jelentős biztonsági erővel fog fellépni – jelentette ki Morteza Tamaddon tartományi kormányzó, akit az IRNA hivatalos hírügynökség idézett szerdán késő este.

Csütörtök reggel semmi nem utalt arra a főváros utcáin, hogy megerősítették volna a biztonsági intézkedéseket, viszont látni lehetett, amint aktivisták újabb tüntetésekre buzdítják az embereket. A demonstrációra szóló felhívásokat már több napja köröztetik az iráni internetes közösségi, illetve ellenzéki oldalakon. Csütörtökön van a kerek évfordulója annak, hogy a Baszidzs milícia 1999-ben véres támadást hajtott végre egy teheráni egyetemi kollégium lakói ellen.

Az elnökválasztáson Muszavi érte el a legjobb eredményt az ellenzéki jelöltek közül. Továbbra is ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy Mahmúd Ahmadinezsád elnök csalással nyerte meg a választást. A hivatalos eredmények miatti tiltakozásul rendezett tüntetéseken az erőszakos hatósági fellépés következtében legkevesebb húsz tüntető és hét milicista meghalt. Legalább ezer embert őrizetbe vettek, a rendőrség szerint legtöbbjüket szabadon engedték. Az őrizetbe vételek azonban azóta is tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik