Nagyvilág

Gránátvetővel lőttek szerb rendőrökre

Egy szerb rendőr súlyosan, egy pedig könnyebben megsebesült csütörtökön Dél-Szerbiában, amikor kézi gránátvetőből rálőttek a gépkocsijukra.

A támadás nem sokkal éjfél után érte a Land Rover Defenderben járőröző rendőröket Bujanovac környékén, ott, ahol a lakosság zöme albán. A lövedék hátulról találta el a járművet.

Ivica Dacic szerb belügyminiszter nyilatkozata szerint Szerbia egyes részein, s különösen délen, a Koszovóval határos részeken komoly gondok vannak a közbiztonsággal. Erről Belgrád az EULEX-et, az EU koszovói rendőri és igazságszolgáltatási misszióját is tájékoztatni fogja. Felhívjuk az EULEX figyelmét arra, hogy a közigazgatási határ őrizetével kapcsolatban komoly gondok vannak, ami ellenőrzés nélküli határátlépésekben, fegyvercsempészetben nyilvánul meg – mondta a miniszter.

Megfigyelők ennek kapcsán emlékeztetnek arra, hogy a koszovói háború nyomán a szerb hadsereget és határőrizeti szerveket nemzetközi paranccsal kitiltották az övezetből. Ott csak az ENSZ (egyre kisebb számban jelen lévő) békefenntartói, illetve az utóbbi időben az EULEX képviselői lehetnek jelen, valamint az albán vezetésű koszovói rendőrség.

A csütörtök hajnali incidens kapcsán Riza Halimi, a legnagyobb szerbiai albán politikai erő, a Demokratikus Cselekvés Pártja elnöke nyilatkozatban közölte, hogy nincs tudomása semmilyen illegális csoport jelenlétéről a térségben. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a dél-szerbiai albánok körében komoly elégedetlenség tapasztalható gazdasági és egyéb gondok miatt.

Szerbia délnyugati csücskében, a koszovói és a macedón határ közötti területen, a presevói völgyben 60-70 ezer albán él egy tömbben. A közülük kikerült terroristák, akik Presevo, Bujanovac és Medvedja Felszabadítási Hadseregének nevezték magukat, 2000 ősze és 2001 tavasza között számos aknavetős támadást hajtottak végre. A szándékuk az volt, hogy kivívják az általuk Kelet-Koszovónak nevezett terület elszakadását Szerbiától. A NATO erélyes közbelépésére, a koszovói albán vezetésen keresztül a felkelőkre gyakorolt nyomására volt szükség ahhoz, hogy a fegyveres támadások véget érjenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik