Nagyvilág

Az iráni államfő beszólt Obamának

Az iráni államfő csütörtökön felszólította Barack Obama amerikai elnököt, hogy ne avatkozzon be az ország belügyeibe - közölte a Farsz teheráni hírügynökség.

Obama korábban azt mondta: megdöbbentette és felháborította az iráni elnökválasztást követő erőszak.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint Obama hibát követett el állításaival. Ahmadinezsád kijelentette: a kérdés az, hogy az amerikai elnök miért esett ebbe a csapdába, és miért mond olyasmit, amit hivatali elődje, George Bush szokott mondani.

“Ilyen hangon akar Iránnal beszélni? Ha ez az álláspontja, akkor miről lehet még beszélni?” – tette fel a kérdést Ahmadinezsád.

Az iráni elnök Aszalujeh városában egy olajüzemet avatott fel. Beszédében reményét fejezte ki, hogy Barack Obama a jövőben nem avatkozik be Irán belügyeibe és bocsánatot kér az iráni nemzettől.

Hoszein Ali Montazeri nagyajatolláh, ellenzéki vallási vezető csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy ha tovább folytatódik Iránban a békés tüntetők elleni megtorlás, ez a kormány bukásához vezethet.

Montazeri egykori az iszlám köztársaság alapítójának, Ruhollah Khomeini ajatolláhnak kiszemelt utóda volt, de még az imám 1989-ben bekövetkezett halála előtt kegyvesztett lett a hatalom bírálata miatt és éveket töltött házi őrizetben Kum síita szent városban. Most egyike volt az elsőknek, akik bírálták a június 12-i elnökválasztást és a hatalom erőszakos reagálását a tüntetésekre. Négy nappal a voksolás után úgy minősítette Mahmúd Ahmadinezsád elnök elsöprő győzelmét, hogy “azt egyetlen egészséges elme sem tudja elfogadni”.

“Ha az iráni nép nem tud érvényt szerezni alapvető jogainak a békés tüntetéseken és elnyomják, az elkeseredettség erősödése bármilyen erős kormány alapjait megsemmisítheti” – hangsúlyozta csütörtöki közleményében. Montazeri, aki az egyik legjelentősebb iszlám vallási méltóság Iránban, egyúttal felszólította honfitársait, akik vitatják Ahmadinezsád elnök újraválasztását, hogy folytassák mozgalmukat. A nagyajatolláh elítélte az iráni hatóságokat, akik szerinte “így számolnak le az értelmiségiekkel, az aktivistákkal és a gondolkodókkal” és azt szorgalmazta, hogy hozzanak létre egy olyan független, tekintélyes bizottságot, amely elfogadható megoldást talál a választások után kialakult helyzetre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik