Nagyvilág

Nem támogatja a rendszer a kétnyelvű bizonyítványt

Újra gondok vannak a kétnyelvű bizonyítványokkal Szlovákiában. Az oktatásügyi tárca számítógépes programja, amelynek alapján az iskolák kitölthetik, majd kinyomtathatják a bizonyítványokat, számos helyen "nem érti" a kisebbségek nyelvét - írja a Sme című liberális szlovák napilap kedden.

Míg a bizonyítvány szlovák része gond nélkül kitölthető, addig a nemzeti kisebbségi rész több rovatába nem lehet a nemzetiségek nyelvén beírni a megfelelő adatokat, de a számok sem jelentenek kivételt.

“A számítógépes program nem engedi, hogy a nyomtatványokba két nyelven írjuk be az adatokat. Például az első osztályos űrlapba lehetetlen az iskola nevét magyarul is beírni” – mondta a lapnak Fibi Sándor, a Magyar Tannyelvű Iskolák Igazgatói Szövetségének vezetője.

A “magyar rovatokba” lehetetlen beírni az iskolaévet, a nemzetiséget, a település nevét és a bizonyítvány kiállításának dátumát. Gond nélkül csak az osztályzatot lehet feltüntetni.

“Ha hétfőig, azaz június 28-ig nem javítják ki a programot, akkor minden marad a régiben, és az eddig bevált formában, kézzel kell kiállítani a bizonyítványokat. Van még majd egy hetünk, addig ki lehet javítani a programot,” – jegyezte meg ironikusan Fibi arra utalva, hogy a számítógépes program problémái már hónapok óta ismertek.

Hasonló problémák voltak ugyanis a bizonyítványokkal félévkor is. A számítógépes program akkor sem működött megfelelően, s az iskolák tanítói az utolsó pillanatokban kézzel töltötték ki a bizonyítványokat. Akkor, januárban nem érkeztek meg időben az új nyomtatványok, miközben a régibe már tilos volt beírni a tanulók féléves eredményét. Az iskolák tanulói többnapos késéssel kapták kézhez félévi bizonyítványukat.

Ján Mikolaj, a szlovák nemzeti párti oktatási miniszter akkor ígéretet tett a hibák eltávolítására, de a jelek szerint a fél év alatt semmi sem történt. Zuzana Benová, aki személyesen felel a magyar nyelvű bizonyítványok számítógépes programjáért, a hibákat elismerte. “Ebben az évben nem kell új nyomtatványokat kiadnunk, mert használhatják az eddig használt hivatalos bizonyítvány-nyomtatványokat” – nyilatkozta arra az eshetőségre célozva, hogyha mégis kézzel kellene kitölteni a nyomtatványokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik