Nagyvilág

Tucatnyi áldozat Iránban

A CNN amerikai hírtelevízió szerint legalább 19, egy, a Twitter közösségi portálon jelentkező blogger szerint 30-40 halálos áldozata és 200 sebesültje volt a szombati teheráni zavargások, amelyek az iráni elnökválasztáson elkövetett csalások miatti ellenzéki tüntetés nyomán törtek ki.

A CNN, amely egész esti programját a teheráni összecsapásoknak szentelte, kórházi forrásokra hivatkozott és közölte, hogy más, meg nem erősített hírek szerint, akár 150 is lehet az áldozatok száma. A Twitteren „Teheranbureau” néven író blogger az iráni főváros Fatemijeh kórházának adatait idézte és megírta, hogy a rendőrség felveszi a kórházba érkezők adatait.

Utcai harcok Teheránban (MTI)

Utcai harcok Teheránban (MTI)

Az iráni televízió vasárnap megerősítette hogy Teheránban halálos áldozatai voltak a szombati ellenzéki tüntetésnek, amelynek során felgyújtottak egy mecsetet is, de a korábbi híradáshoz képest változtatott az események leírásán. Először azt jelentette, hogy a felgyújtott mecsetben „több állampolgár mártírhalált halt”, utóbb azonban visszavonta a halálesetek hírét, és elnézést kért a félretájékoztatásért. „Érezhető volt a terrorista ügynökök jelenléte” az utcákon – mondta a közszolgálati televízió, amely tíz halálos és több mint száz sebesült áldozatról tud. Az iráni rendőrfőnök helyettese, Ahmad Reza Radan azt állította, hogy „a jelek szerint a rendfenntartó erők nem használtak tűzfegyvert a zavargók szétoszlatásakor”.

Az angol nyelvű Press TV azt állította, hogy „terrorista csoportok” és a rendőrség összecsapásaiban 13-an vesztették életüket. A zavargók felgyújtottak két benzinkutat és megtámadtak egy katonai őrhelyet is – tette hozzá a híradás. Ugyanebben a tévéadóban Manusehr Mottaki külügyminiszter összeesküvéssel vádolta meg Nagy-Britanniát. „Nagy-Britannia két éve sző összeesküvést az elnökválasztás ellen” – mondta diplomatákkal találkozva. A politikus szerint „a választások előtt emberek beáramlását figyelték meg” Nagy-Britanniából, és „jelen voltak a brit titkos szolgálatokhoz kapcsolódó elemek”. Beavatkozással vádolta Németországot és Franciaországot is.

Az iráni „illetékesek már vizsgálják” a június 12-i elnökválasztás lebonyolításáról beérkezett panaszokat, és a hét végén fogják közölni az eredményt, amikor a vizsgálat befejeződik – közölte vasárnap Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter. Az angol nyelvű Press TV-ben nyilatkozó politikus előre kijelentette azonban, hogy „a széles körű, szervezett szabálytalanságok lehetősége csaknem semmi”. Mottaki az illetékesek kifejezéssel valószínűleg az Őrök Tanácsa nevű testületre utalt, amely korábban elfogadta, hogy szúrópróbaszerűen újraszámoltassa az elnökválasztáson leadott szavazatok tíz százalékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik