Nagyvilág

Összecsapás Teheránban

A teheráni rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be az iráni főváros központjában, az Enkelab téren tüntető több ezres tömeg szétoszlatása érdekében - jelentette szombaton az angol nyelvű Press TV szemtanúkra hivatkozva.

Több iráni hírügynökség pedig arról számolt be az országos rendőrfőkapitány helyettesének közlése alapján, hogy egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a Khomeini ajatolláh síremlékének helyet adó épület egyik szárnyában.

A robbanásban a merénylőn kívül nem halt meg senki, de egy vagy két ember megsebesült.

Muszavi érvénytelenítést kér

Közben Mir Hoszein Muszavi iráni ellenzéki vezető ismét követeli a múlt heti elnökválasztás érvénytelenítését a választások lebonyolításért is felelős, nagyhatalmú Őrök Tanácsának írt levelében, amely szombaton este tett közzé saját honlapján.

Ismételt követelésével az iszlám köztársaság történetében példátlan módon dacol azzal, hogy az ország legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatolláh pénteken a választás győztesének nyilvánította Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő elnököt. Muszavi a levélben számos állítólagos választási szabálytalanságot sorol fel, és azt állítja, hogy ezek közül többet már hónapokkal korábban megterveztek.

Újraszámolnák a szavazatokat

Az iráni Őrök Tanácsa kész arra, hogy szúrópróbaszerűen újraszámoltassa a múlt heti elnökválasztáson leadott szavazatok tíz százalékát – jelentette szombaton a teheráni állami televízió.

Tüntetés Teheránban (Fotó: MTI)

Tüntetés Teheránban (Fotó: MTI)

Az iráni belpolitikában kulcsszerepet játszó Őrök Tanácsa már kedden elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy újból megszámlálják a szavazatok egy részét.

A szombati bejelentés azután hangzott el, hogy az Őrök Tanácsa meghallgatta az elnökválasztáson alulmaradt egyik jelölt, Mohszen Rezai panaszát. A másik két jelölt, Hoszein Muszavi és Mehdi Karubi, akik összesen 600 pontban kifogásolták az elnökválasztás lebonyolítását, nem jelent meg a tanács előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik