Nagyvilág

Hamenei: Ahmadinezsád győzött

Egyértelmű győzelem született az iráni elnökválasztáson - jelentette ki Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője pénteken a teheráni egyetemen elmondott beszédében.

“Az iszlám köztársaság törvényei nem tesznek lehetővé választási csalást” – szögezte le Hamenei több tízezer ember előtt, akik a teheráni egyetem falain belül és kívül hallgatták őt. Ha százezer szavazatról vagy esetleg egymillióról lenne szó, talán felmerülhetnek kétségek, de a tizenegy milliós szavazatkülönbség azt mutatja, hogy nem történhetett manipuláció – tette hozzá. Kiemelte ugyanakkor, hogy a felmerült panaszokat meg kell vizsgálni, mert ez a jövőbeli választások hitele szempontjából is fontos.

Kiállt Ahmadinezsád mellett

Ezzel a legfőbb vezető nyilvánosan is kiállt a június 12-i választás hivatalos győztese, Mahmúd Ahmadinezsád elnök mellett, aki a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg.

A legfőbb iráni vezető figyelmeztette a választási eredményt vitató vesztes elnökjelölteket, hogy csak törvényes úton próbálják orvosolni panaszaikat, és arra kérte az ellenzéket, hogy hagyjon fel az utcai tiltakozással. “Ha nem érnek véget a demonstrációk, felelősségre fogják vonni a tüntetőket a felfordulásért” – mondta, és egyúttal nyugalomra és józanságra intette az irániakat.

Hamanei kemény hangon figyelmeztetett esetleges vérontás következményeire. “Ha bármilyen vérontás történik, közvetlenül a tüntetők vezetőit vonjuk felelősségre” – mondta.

Az urnánál kell dönteni, nem az utcán

Kijelentette azt is, hogy a “szavazóurnánál kell eldönteni, hogy mit akarnak az emberek, nem pedig az utcán”. Leszögezte, hogy az iráni vezetés nem fogja teljesíteni a vesztes jelöltek “jogtalan követeléseit” az utcai tiltakozások nyomására, mert az egy “diktatórikus rendszer kiépítésének kezdete” lenne.

Hamanei élesen kikelt a világ “arrogáns hatalmai” ellen, amelyek közül konkrétan az amerikai és a brit kormányt nevezte meg. Azzal vádolta ezeket a nyugati országokat, hogy nyugtalanságot akartak szítani Iránban, és megpróbálták aláásni az embereknek a választásba vetett bizalmát. “A végeredmény kétségbe vonásával az iszlám köztársaság legitimitását kérdőjelezték meg” – vélekedett.

Hozzátette, hogy Iránnak nincs szüksége tanácsokra ezektől az országoktól az emberi jogok védelmét illetően. “Nem tudnak semmit az emberi jogokról azok után, amit Irakban és Afganisztánban műveltek” – mondta.

Együtt imádkoztak

Hangsúlyozta, hogy Irán megmutatta a világnak, milyen egy vallási demokrácia. A június 12-i választást “politikai földindulásnak” nevezte, és utalt arra, hogy 1979 óta nem volt ilyen magas részvételi arány Iránban.

Az iráni televízió felvételei szerint a pénteki imán jelen volt Ahmadinezsád és egyik kihívója, Mohszen Rezai is. A képeken nem volt látható sem Mehdi Karubi, sem Mir Hoszein Muszavi reformpárti elnökjelöltek.

Muszavi választási csalásra hivatkozva az eredmény érvénytelenítését és új választások kiírását követelte, hívei a választás óta mindennap tüntetnek Teheránban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik