Nagyvilág

Jobbra fordult az Európai Parlament

Bár a hétvégi választásokon negatív rekordot ért el a részvételi arány, a politikai fősodorhoz tartozó centrista pártok továbbra is domináns pozícióval rendelkeznek az Európai Parlamentben. A szélsőjobb felé történt nagyobb mértékű eltolódásnak nem lehetünk tanúi, jóllehet a jobboldali erők előretörtek néhány országban.

A konzervatív-néppárti, illetve a szociáldemokrata tömb együttesen a jövőben is többséggel bír majd a 736 tagú EP-ben. Ebből fakadóan pedig nem csorbult drámai mértékben a testület képessége arra, hogy betöltse legfontosabb funkcióját: az Európai Unió egészét érintő törvényhozási feladatot.

Két távozó a Néppártból

A brit konzervatívok és a jobboldali cseh polgári párt (ODS) azon döntése, hogy kiválnak az Európai Néppárt jobbközép frakciójából, mindazonáltal bizonyos törést jelent, ami magában rejti némi kiszámíthatatlanság lehetőségét.

A kisebb pártok szereplésének a hatása ma még nem mérhető fel. A politikai paletta peremén elhelyezkedő erők nagy mértékű előretörése megnehezítette volna pártok fölötti konszenzus létrehozását fontos kérdésekben, mint amilyen a pénzpiacok szabályozása.

Az uniós politikáról alkotott vélemény kifejezése helyett számos ország szavazópolgárai arra használták ki az EP-választásokat, hogy ítéletet mondjanak saját nemzeti kormányuknak a globális gazdasági válság leküzdését célzó erőfeszítéseiről. A kormányon lévő német, francia és olasz konzervatív pártok az élen végeztek a fenti három országban rendezett szavazáson, és jól szerepelt Lengyelországban a Polgári Platform nevű jobboldali liberális kormánypárt is.

A mandátumok eloszlása

Európai Néppárt (EPP-ED): az eddigi 288 képviselő helyett 265 képviselő.
Európai Szocialista Párt (PES): az eddigi 203 képviselő helyett 184 képviselő.
Európai Liberális Demokrata és Reform Párt (ALDE): az eddigi 100 képviselő helyett 83 képviselő

Unió a Nemzetek Európájáért (UEN): az eddigi 23 képviselő helyett 25 képviselő.
Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA): az eddigi 41 képviselő helyett 50 képviselő.
Európai Egyesült Baloldal – kommunisták – és a Skandináv Zöldpárti Baloldal (EUL/NGL): az eddigi 37 képviselő helyett 36 képviselő.
Függetlenség / Demokrácia (ID): az eddigi 36 képviselő helyett 21 képviselő.

A független képviselők száma 28-ról 72-re nőtt.

A mandátumokat összesítése jelenleg is tart, a legfrissebb adatok megtekinthetők a BBC oldalán.

Vereséget szenvedett viszont a kormánypárt Görögországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Magyarországon, Írországban és Lettországban – csupa olyan ország, amely heveny gazdasági problémákkal küzd. Súlyos visszaesést könyvelhetnek el a szocialisták, miközben előretörtek a Zöldek, elsősorban Franciaországban. Ez a körülmény nagyobb súlyt kölcsönözhet a jövőben a környezetvédelemnek az egyes államok nemzeti politikájában.

Barroso duplázhat

A jobbközép erők sikere nyomán valószínűvé válik José Manuel Barroso újraválasztása az Európai Bizottság élén. Az Európai Unió nagyhatalmú végrehajtó testületének elnökét illetően ugyanis a végső szó az Európai Parlamentet illeti. Barroso megerősítésére mindazonáltal már az EP-választások előtt is jó eséllyel lehetett volna fogadni.

Az uniós tagállamok vezető politikusai örülhetnek, hogy nem váltak be azok a jóslatok, amelyek az egész kontinensre kiterjedő “zakót” jósoltak nekik a gazdasági válság következményeként. Egyelőre nincs jele a szélsőjobb felé történt nagyobb mértékű eltolódásnak, jóllehet a jobboldali erők előretörtek néhány országban.

A többség számára rejtély az EU

A rekord alacsony szintre (43 százalék) süllyedt részvételi arány mindazonáltal azt mutatja, hogy az európai lakosság széles tömegei számára továbbra is távoli és rejtélyes dolog az Európai Unió. A választási hadjáratokat ezúttal is a nemzeti belpolitika témái uralták. Az EU húsbavágó kérdéseinek – Törökország és a Nyugat-Balkán államainak csatlakozási erőfeszítései, az uniós költségvetés megreformálása, közös politikai irányvonal kialakítása az energiaellátás és a légkör védelme érdekében – jobbára a futottak még szerep jutott a kampányban.

Euroszkeptikus politikusok szerint az EU iránt megnyilvánult fásultság azt bizonyítja, hogy meg kell akadályozni a lisszaboni szerződés hatályba lépését. E politikusok ezután kettőzött erőfeszítéssel próbálják majd rábírni az ír szavazókat a szerződés elutasítására az ősszel esedékes újabb írországi népszavazáson. A reformszerződés támogatói viszont azzal érvelnek, hogy a választók apátiája azt mutatja: az uniónak igenis szüksége van arra a “felrázásra”, amelyet éppen a lisszaboni szerződés hozna magával – többek között a politikai folyamatok karcsúsításával és az EU elnöki posztnak mint az uniót kézzelfoghatóan megtestesítő funkciónak a létrehozásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik