Nagyvilág

Félmeztelen nőkkel mulatott Berlusconi

Lefoglalta a csendőrség azokat a fényképeket, amelyeket egy lesifotós készített Silvio Berlusconi születésnapi partijáról. A képek tanúsága szerint a 72 éves miniszterelnök félmeztelen hölgyekkel töltötte az időt. A sajtó és a hatóságok a hölgyek életkorát találgatják.

A sziget csendőrsége szombaton délután házkutatást tartott a római ügyészség parancsára Antonello Zappadu fotós olbiai lakásán és elkobozta a képeket, amelyek Berlusconi Villa Certosa nevű házában készültek újévkor. Az ügyészség azután intézkedett, hogy maga a kormányfő fordult a személyiségi jogokat is védő hatósághoz. A fotóst azzal gyanúsítják, hogy el akarta adni ezeket a képeket.

A La Repubblica internetes kiadásában idézi Zappadut, aki szerint a mintegy 300 fotó több alkalommal és több helyszínen készült, de a digitális technika segítségével felismerhetetlenné tette az azokon látható személyek arcát, beleértve azokat, akik “kiskorúaknak” látszanak – éppen azért, hogy se a magánélethez való jogot, sem pedig a kiskorúakra vonatkozó törvényeket ne sértse meg.

Nicolo Ghedini, Berlusconi ügyvédje “alaptalannak” nevezte Zappadu vádjait, szerinte a kormányfőről és társaságáról készült fotók “teljesen normális szituációkat” mutatnak be, és nem voltak kiskorúak sem, kivéve az akkori cseh miniszterelnök, Mirko Topolánek kisgyermekeit. Maga a kormányfő ismét az ellene folyó összeesküvésekről beszélt a tulajdonában lévő lapok hasábjain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik