Nagyvilág

Csíksomlyó pünkösdöt ünnepelte

Méltóságteljes, fegyelmezett hangulatban ért véget a pünkösdszombati zarándoklat Csíksomlyón, amelyen idén is több százezren vettek részt Erdélyből és a határon túlról is.

Az ünnepségre és szertartásra több százezer magyar érkezett a tengerentúlról, a Kárpát-medencéből, a magyarországi városokból, Erdély településeiről, Európa más részeiből. A moldvai csángók is nagy számban voltak jelen, tiszteletükre az idén is rendeznek külön csángó misét.

Együtt voltak a magyarok (Fotó: MTI)

Együtt voltak a magyarok (Fotó: MTI)

Az eseményre nem hivatalos minőségükben, hanem zarándokokként magyar politikusok is érkeztek, Németh Zsolt, Semjén Zsolt, Lezsák Sándor, Gál Kinga. Ott volt Tőkés László református püspök is.

A tömeg méltóságteljesen énekelte el a pápai, a magyar és a székely himnuszt, majd hosszú sorokban ereszkedett le a hegyről. A szertartás ideje alatt folyamatosan szemerkélt az eső, ami később záporrá erősödött, de ez nem zavarta meg az eseményt.

A rendfenntartó erők mintegy hatszáz tagja biztosította az utakat, hogy a zarándokok haladását semmi se akadályozza. Szigorúan betartották a forgalomkorlátozást. A rohammentők nyolc kocsival vonultak ki a helyszínre, gyors ellátásban részesítették a segítségre szorulókat.

A Kegytemplomhoz vezető Pék utcát az idén nem népesítették be nagy számban az árusbódék, azok csak magánterületen, a nyitott kapukon belül kaptak engedélyt portékáik eladására. Többnyire kézműves termékeket, kegytárgyakat, könyveket kínáltak, ezúttal nem voltak jellemzőek a “bóvli” emléktárgyak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik