Nagyvilág

Obama: Phenjan a világbékét fenyegeti

Világszerte heves reakciókat váltott ki az újabb Észak-koreai atomkísérlet. Barack Obama szerint Phenjan akciója a békét fenyegeti. Az orosz hadsereg húsz kilotonna erősségű robbanásról számolt be. Észak-Korea nem zárja ki a további kísérletek végrehajtását.

Észak-Korea hétfőn bejelentette, hogy újabb föld alatti atomrobbantást hajtott végre, valamint rövid hatótávolságú rakétával is kísérletezett. A kommunista ország „nem zárja ki újabb atomkísérletek végrehajtását, amennyiben az Egyesült Államok folytatja a megfélemlítés politikáját vele szemben” – közölte hétfőn Észak-Korea moszkvai nagykövetségének egyik magas beosztású tisztségviselője. A hír világszerte heves reakciókat váltott ki.

Kihívás a nemzetközi közösség ellen

Barack Obama, amerikai elnök szerint Phenjan tettei „fenyegetést jelentenek a békére”. „Az észak-koreai nukleáris, illetve rakétakísérletek súlyos aggodalomra adnak okot minden ország számára, és cselekvésre kell hogy sarkallják a nemzetközi közösséget” – közölte hétfőn az amerikai elnök. „Észak-Korea szándékosan és meggondolatlanul kihívást intéz a nemzetközi közösséghez. Magatartása növeli a feszültséget, és aláássa a stabilitást Északkelet-Ázsiában” – áll a Washingtonban kiadott közleményben.

Az orosz hadsereg megfigyelőállomásai észlelték az észak-koreai nukleáris kísérletet, a robbantás húsz kilotonna erősségű volt – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese. „Belföldi rendszerünk észlelte, hogy Észak-Korea nukleáris kísérletet hajt végre” – idézte az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség a tisztségviselőt. Az orosz védelmi tárca illetékese egyúttal nyugalomra intett a kísérleti atomrobbantás után.

„Nagyon nyugtalanító hírnek” nevezte a bejelentést hétfőn Benita Ferrero-Waldner, az Európai Unió külkapcsolatokért felelős biztosa. A bangkoki látogatáson tartózkodó osztrák politikus közölte: még nem kapott megerősítést a nukleáris robbantásról, de amennyiben annak ténye beigazolódik, az nagyon nyugtalanító lesz, és mindenképpen el kell ítélni.

A Magyar Külügyminisztérium megütközéssel értesült a hétfő reggel végrehajtott észak-koreai nukleáris kísérletről, Magyarország a nemzetközi közösség felelős tagjaként felszólítja a KNDK-t, hogy haladéktalanul szüntesse be minden nukleáris tevékenységét – közölte a tárca szóvivője

Elszigetelődés fenyegeti

Észak-Korea ismét elszigetelődik a világtól, ha nem tanúsít felelősségteljes magatartást – közölte hétfőn az észak-koreai nukleáris kísérlet hírére a brit kormányfő. Gordon Brown “a lehető leghatározottabb módon” elítélte a kísérletet. Brown szerint a robbantással Phenjan aláássa a megbékélés kilátásait a Koreai- félszigeten, ugyanakkor a most végrehajtott atomkísérlet “semmivel sem javítja” Észak-Korea biztonságát. A nemzetközi közösség partnernek fogja tekinteni Észak-Koreát, ha az ország felelősségteljesen viselkedik. Ha nem, akkor a phenjani kormány csak újbóli elszigetelődésre számíthat – áll a brit miniszterelnök hétfői hivatalos nyilatkozatában.

A japán kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását szorgalmazza az újabb észak-koreai atomkísérlet után – jelentette be hétfőn Jabunaka Mitodzsi japán külügyminiszter-helyettes. Ezt erősítette meg a japán kormány kabinetfőnöke, Kavamura Takeo is, aki a nukleáris tesztet „elfogadhatatlan lépésnek”, az erre vonatkozó BT-határozat megsértésének nevezte. A Kyodo japán hírügynökség úgy tudja, hogy Tokió korábbi Észak-Korea elleni szankcióinak szigorítását is fontolóra vette.

Kína tüntetően hallgat

Az észak-koreai kísérleti atomrobbantás “súlyos fenyegetést” jelent a térség békéjére és stabilitására nézve, egyszersmind “súlyos provokáció” a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozását célzó erőfeszítésekkel szemben – közölte hétfőn a dél-koreai elnöki hivatal. A tájékoztatás szerint Szöul – az észak-koreai atomprogram felszámolását célzó hatoldalú tárgyalások többi részvevőjével szorosan együttműködve – “kérni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket”.

A hatoldalú tárgyalásokon a két Koreán kívül Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok vesz részt. Kína – Észak-Korea legszorosabb szövetségese – tüntetően hallgat: miközben a világ országai sorra elítélik az észak-koreai atomkísérletet, Pekingből órákkal a phenjani bejelentés után sem hangzott el hivatalos reagálás.

Izrael választ vár

Izrael is elítélte hétfőn az észak-koreai atomkísérletet, és határozott válaszlépést követelt a nemzetközi közösség részéről annak érdekében, hogy elriasszák a többi országot Phenjan példájának követésétől.

“Izraelt aggasztják Észak-Korea nukleáris fejlesztései, amelyeknek negatív következményei lesznek a közel-keleti térségre. Izrael bízik benne, hogy a nemzetközi közösség keményen fog reagálni, és világos üzenetet küld a többi országnak” – állt az izraeli külügyminisztérium közleményében.

Ban Ki Mun is elítélte

A vonatkozó ENSZ BT-határozat nyilvánvaló megsértésnek nevezte hétfőn Koppenhágában a világszervezet főtitkára az aznap végrehajtott észak-koreai atomkísérletet.

Ban Ki Mun reményét fejezte ki, hogy a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésen megfelelő válaszintézkedéseket hoz Phenjan kísérletére. Azt azonban nem fejtette ki a dél-koreai főtitkár, hogy milyen lépéseket vár el a 15 tagú testülettől.

Ban jelenleg egy klímaváltozással foglalkozó nemzetközi konferencián vesz részt a dán fővárosban, de közölte, hogy szoros figyelemmel követi majd a New York-i ülést. Sajnálattal állapította meg, hogy a távol-keleti állam – megsértve a 2006-ban hozott 1718-as számú BT-határozatot – szembeszegült azokkal a nemzetközi erőfeszítésekkel, amelyek a nukleáris fegyverek elterjesztésének megakadályozását célozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik