Nagyvilág

Új nukleáris korszak jöhet

A nukleáris fegyverrel rendelekző országok száma pár éven belül megduplázódhat, ha a nagyhatalmak nem tesznek radikális lépéseket a nukleáris leszerelés érdekében – figyelmeztetett Momed El Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség igazgatója.

A Guardian című brit lapnak adott interjúban El Baradei arról beszélt, hogy a nukleáris fegyverkezés a Közel-Keleten fenyeget a legnagyobb veszéllyel, a térség “időzített bombának” tekinthető. Az ott élő emberek elnyomottnak érzik magukat saját kormányuk által, ehhez hozzájön még, hogy szerintük a világ közvéleménye is igazságtalanul kezeli őket. A kettő együtt hatalmas feszültséget gerjeszt – fogalmazott.

Az elkövetkezendő nukleáris korszakban olyan “virtuális atomhatalmak” fognak megjelenni, akik technológiailag képesek lesznek ugyan megfelelően dúsított urán vagy plutónium előállítására, de magát az atombombát nem készítik el. Ez azért veszélyes, mert az államok így elvileg eleget tesznek az Atomsorompó Egyezménynek, gyakorlatilag ugyanakkot pár hónap alatt képesek nukleáris fegyver előállítására. Ezt a jelenséget látjuk a világ több pontján, így Irán esetében is – fogalmazott El Baradei, hozzátéve, hogy rövid időn belül a jelenlegi 9 atomhatalom mellett 10-20 “virtuális atomhatalom” fog megjelenni.

El Baradei szerint a legnagyobb veszély abban áll, hogy a nukleáris fegyver terroristák kezébe kerül. Aggasztó, hogy háború van egy atomhatalomnak számító országban – utalt a pakisztáni tálibok elleni küzdelemre. Évente még mindig legalább 200 olyan esetet jelentenek az Atomenergia Ügynökségnek, amikor illegálisan juttatnak át a határon nukleáris anyagokat – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik