Nagyvilág

Öt társát ölte meg egy ámokfutó amerikai katona

Tüzet nyitott egy amerikai katona hétfőn az egyik bagdadi támaszpont orvosi rendelőjében, megölve öt társát, további hármat pedig megsebesítve.

Az elmúlt hónapban ez volt a legtöbb áldozatot követelő iraki incidens az amerikai hadsereg számára. Barack Obama amerikai elnököt szóvivője szerint “elszomorította” és “megrázta” az eset. Az elnök részvétét nyilvánította az áldozatok családjának, s az tervezi, hogy az ügyet Robert Gates védelmi miniszterrel is megvitatja – mondta Robert Gibbs szóvivő.

A Pentagon egyik vezetője elmondta, hogy a lövöldözés gyanúsítottját őrizetbe vették.

Az illetékes szerint a tragikus incidens az amerikai erők legnagyobb iraki bázisán, a Bagdad nyugati szélén lévő Camp Libertyben történt. Azon a nemzetközi repülőtér közelében fekvő támaszponton, amelyet áprilisban Barack Obama elnök is meglátogatott.

A katona a tábori kórház háborús lelki traumákat kezelő, úgynevezett stresszklinikáján nyitott tüzet fegyveréből – mondta el a név nélkül nyilatkozó védelmi minisztériumi forrás, de nem tudta megmondani, hogy az elkövető maga is a tábori kórház páciense volt-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik