Nagyvilág

Egy nap alatt két hajót zsákmányoltak a kalózok

Szomáliai kalózok két hajót foglaltak el az elmúlt órákban. A hírt maguk a kalózok jelentették be szombaton.

Egy forrás szerint az egyik hajó ukrán, s rakománya többek között ENSZ-logóval ellátott fehér gépkocsikból áll. A NATO egyik szóvivője viszont arról számolt be, hogy a kalózok egy brit tulajdonban lévő, de teljes egészében ukrán legénységű, és máltai zászló alatt közlekedő hajót szálltak meg, méghozzá egy ritkaságnak számító, éjszakai támadásban. Az eset a Seychelles-szigetektől északnyugatra történt. Az elfogott hajó, az Ariana jelenleg a szomáliai partok felé tart.

A másik hajóról csak annyit közöltek a kalózok, hogy szomáliai kereskedőknek vitt volna rakományt.

Egy tengerhajózási kérdésekkel foglalkozó honlap szombati beszámolója szerint egyébként a szomáliai kalózok április 30-án rekordot állítottak fel: a partvidéktől minden eddiginél távolabb hajtottak végre támadást egy hajó ellen. A török zászló alatt közlekedő Christina teherhajót az afrikai partoktól 2100 kilométerre támadták meg. A hajót két csónak közelítette meg, mindegyikben 4-4 kalózzal, de a Christina növelni tudta sebességét, s így elmenekült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik