Nagyvilág

Fejcserés támadás indul Romániában

Több ezer állami intézményvezető készül távozni posztjáról Romániában, miután a román kormány olyan sürgősségi rendeletet fogadott el, amely új versenyvizsgák kiírását teszi lehetővé a kormány alárendeltségébe tartozó megyei intézmények esetében.

Becslések szerint az intézkedés ötezer megyei igazgató és igazgató-helyettest érint. Többségüket a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tavaly véget ért kormányzása idején nevezték ki versenyvizsga útján a tisztségekbe.

A jelenleg kormányon lévő román Demokrata Liberális Párt (PD-L) és Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői szerint a kabinetnek helyi szinten is „hűséges” emberekre van szüksége, akik megvalósítják a központban meghozott kormányzati döntéseket. A két román kormánypárt szerint nem lehet sikeresen kormányozni a jelenlegi ellenzéki pártokhoz kötődő emberekkel.

Romániában már évek óta vitát gerjesztenek a kormányváltások nyomán rendszerint bekövetkező intézményvezető-cserék. Erre utalt Mircea Geoana, a PSD elnöke is, aki szerint a mostani kormány őszintén vállalja az eddig is alkalmazott, de hivatalosan be nem ismert gyakorlatot.

Az intézkedés ellen szót emelt Traian Basescu államfő is, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusán arra kérte a két kormánypárt vezetőit, hogy fontolják meg a sürgősségi kormányrendelet alkalmazását. Az államfő szerint ugyanis „túlságosan brutális” intézkedésről van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik