Nagyvilág

Már a bolíviai parlament is vizsgálja Eduardóék halálát

Parlamenti bizottság alakult Bolíviában kedden a feltételezett terrorista csoport ügyének kivizsgálására - jelentették be La Pazban kormánypárti és ellenzéki képviselők, miközben a bevándorlási hivatal egy olyan hírt adott ki, hogy Rózsa Flores Eduardo illegálisan lépett be az országba.

Az öt kormánypárti és három ellenzéki képviselőből álló bizottság az állambiztonsági erők múlt csütörtöki fellépését vizsgálja ki, amelyben életét vesztette három állítólagos terrorista: a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores, a román állampolgár Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer.

Illegálisan élt Flores Bolíviában?

A bolíviai sajtó keddi közlése szerint a bevándorlási hivatal Santa Cruz-i kerületi igazgatója kijelentette, hogy Rózsa “illegális formában” lépett be az országba Brazília felől, Puerto Suáreznél. Erről egyelőre nem tudni pontosabbat. A hatóságok korábbi közlése szerint Rózsa Flores saját nevére szóló, és más személyi dokumentumokkal is rendelkezett.

Dionisio Rivas igazgató elmondta, hogy az ügyészség felkérésére keresik az elhunytak és az elfogottak határátlépésének a nyomát, de a másik négy személyről (azaz Rózsán kívül az ügy másik négy érintettjéről) nem találtak adatot az informatikai rendszerben. Nem zárta ki, hogy hamis igazolványokat használtak.

A nyomozást vezető Marcelo Sosa ügyész nem tud a feltételezetett terroristák állítólagos tömeggyilkossági terveiről. “Nem ismerem ezt a témát” – jelentette ki, hozzátéve, hogy még csak a vizsgálatok elején tartanak. Azt sem tudta megerősíteni, hogy a felszámolt csoport mögött bizonyos Santa Cruz-i üzleti körök állnának, mint azt Álvaro García Linera alelnök vasárnap állította. “Ha az alelnök ezt mondta, biztos azért tette, mert van róla valami titkosszolgálati információja, de én erről nem tudok” – jelentette ki.

Európai terroristák ellen hirdetett harcot

Harcot hirdetett az európai “zsoldosok” ellen a bolíviai elnök az ellene tervezett állítólagos merényletterv múlt heti meghiúsítása után. Evo Morales hétfőn La Pazban a hadsereg egy rendezvényén kijelentette az AIB bolíviai hírügynökség jelentése szerint, hogy horvát, magyar, ír, román és belföldi “terroristák” egy csoportja merényletet tervezett ellene, de az összeesküvést a múlt héten leleplezték.

Azzal fordult a katonákhoz, hogy legyenek elszántak a “fegyveres, erőszakos és demokráciaellenes külföldiekkel” szemben, akik szavai szerint merényleteket terveztek a bolíviai demokrácia és az állam egysége ellen. Az egyszerű bolíviaiaktól azt kérte, tegyenek jelentést az esetleges külföldi felforgatókról. Álvaro García Linera, a dél-amerikai ország alelnöke kijelentette, az előző heti rendőrségi akcióval “levágták a tintahal egyik karját”.

A bolíviai vezetés mind vadabb kijelentései csak növelik a bevándorlók félelmét, hogy boszorkányüldözés indul az andesi országban az állítólagos európai “terroristák” ellen. Különösen nagy a nyugtalanság a bolíviai horvátok körében. A Morales elnökkel szembenálló ellenzéki mozgalom egyik vezéralakjának, Branko Marinkovicnak is van horvát útlevele, ahogy a múlt csütörtöki akcióban megölt, illetve elfogott öt állítólagos összeesküvőből kettőnek.

A horvát külügyminisztérium közölte, egyelőre nincs arra utaló jel, hogy nyomást gyakorolnának a bolíviai horvát közösségre. Konzultációra hazarendelték ugyanakkor Vesna Terzicet, az adriai ország Bolíviáért is felelős chilei nagykövetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik