Nagyvilág

Észak-Korea megmakacsolta magát

Az ENSZ Biztonsága Tanácsa hétfőn elítélte a közelmúltbeli észak-koreai rakétaindítást, de nem BT-határozat, hanem csak egy gyengébb, úgynevezett BT-elnöki nyilatkozat formájában, Phenjan válaszul bejelentette, kivonul a nukleáris programjáról folytatott hatoldalú tárgyalásokról.

A Biztonsági Tanács 15 tagja által egyhangúlag elfogadott és a BT soros, mexikói elnöke által felolvasott állásfoglalás szerint Észak-Korea azzal, hogy április 5-én rakétát bocsátott fel, megsértette azt a 2006-os BT-határozatot, amely megtiltotta Phenjan számára ballisztikus rakéta indítását – jelentette Hofer László, az MTI washingtoni tudósítója. Barack Obama amerikai elnök szóvivője útján üdvözölte a BT “világos és egységes” üzenetét. Az elnök úgy vélte, hogy a nemzetközi közösség egységesen követeli, hogy Észak-Korea hagyjon fel a tömegpusztító fegyverek és a célba juttatásukhoz szükséges eszközök megszerzésére irányuló törekvésével, s Phenjan tartózkodjon az “újabb provokációktól”.

Előzőleg az ENSZ főtitkára is üdvözölte a nyilatkozat elfogadását, amely szerinte azt üzeni, hogy a nemzetközi közösség egységes álláspontot képvisel az észak-koreai rakétaindítás ügyében. Ban Ki Mun közleményében reményét fejezte ki, hogy ez megnyitja az utat az előtt, hogy újabb erőfeszítések történjenek a térség problémáinak békés rendezése érdekében, beleértve az észak-koreai atomprogram leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalások és a Korea-közi párbeszéd mielőbbi felújítását is.

A hétfői BT-állásfoglalás felszólítja Észak-Koreát, hogy tartózkodjon a további rakétakísérletektől. A nyilatkozat a kommunista állam elleni büntetőintézkedések “kiigazításáról” is rendelkezik. Diplomáciai források szerint ebben szerepel, hogy a hónap végéig kijelölik azon észak-koreai vállalatok körét, amelyek külföldi számláit befagyasztják.

Az Egyesült Államok és Japán kötelező hatályú, keményebb szankciókat tartalmazó BT-határozat elfogadását szorgalmazta, ezt a Biztonsági Tanács két, vétójoggal rendelkező állandó tagja, Kína és Oroszország azonban megakadályozta. A most elfogadott nyilatkozat volt a Biztonsági Tanács első hivatalos reagálása az észak-koreai rakétaindításra. A BT már korábban, a felbocsátás napján, április 5-én is ülésezett az ügyben, de a testület megosztottsága miatt akkor nem született közös állásfoglalás. Kína és Oroszország – amely nincs meggyőződve arról, hogy Észak-Korea megsértette a BT korábbi, 1718-as számú határozatát – nyugalomra intett, és arra figyelmeztetett, hogy egy keményebb BT-határozat csak fokozná a térségbeli feszültséget és esetleg veszélybe sodorná az észak-koreai nukleáris leszerelésről folytatott hatoldalú tárgyalásokat. Peking ragaszkodott ahhoz, hogy a BT a határozat helyett egy “óvatosabb és arányosabb” elnöki nyilatkozatot fogadjon el.

Robert Wood amerikai külügyi szóvivő úgy fogalmazott a BT-állásfoglalás kapcsán: ez egy nagyon erős és összehangolt üzenet Észak-Koreának, hogy még egy ilyen rakétakísérletre nem kerülhet sor. Észak-Korea kivonul az atomprogramja leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalásokról tiltakozásul amiatt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte közelmúltbeli rakétafelbocsátását – jelentette be kedden a phenjani külügyminisztérium. Phenjan hivatalosan először reagált arra, hogy az ENSZ Biztonsága Tanácsa (BT) hétfőn egyhangúlag elítélte a nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta április ötödikei indítását.

A phenjani külügyminisztérium a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség által ismertetett közleményében tudatta: a távol-keleti ország határozottan elutasítja a BT-döntést, s többé nem kerül sor hatoldalú tárgyalásra. Észak-Korea “soha többé” nem vesz részt ilyen megbeszéléseken és úgy tekinti, hogy nem köti egyetlen olyan döntés sem, amelyet e tárgyalásokon hoztak meg – szögezte le a közlemény. A hatoldalú tárgyalásokon eddig a két Korea, az Egyesült Államok, Oroszország, Japán és Kína képviselői vettek részt. Japán és Oroszország máris a nukleáris tárgyalások folytatására szólította fel kedden Észak-Koreát. A tokiói külügyminisztérium, a phenjani bejelentésre reagálva közleményében szorgalmazta, hogy Észak-Korea fogadja el az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kiadott elnöki határozatot, amely elítéli az április 5-i rakétakísérletet és térjen vissza a nukleáris leszereléséről folyó pekingi hatoldalú tárgyalásokhoz.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, akit a RIA-Novosztyi hírügynökség idézett, “sajnálkozásának” adott hangot az észak-koreai döntéssel kapcsolatban és felszólította az ázsiai ország vezetését: ne vonuljon ki a pekingi tárgyalásokról. A phenjani külügyminisztérium kedden bejelentette azt is, hogy Észak-Korea az ország atomlétesítményeinek újraindítását tervezi és folytatni kívánja “űrprogramját”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik