Nagyvilág

Utórengések Olaszországban

Újabb utórengések rázták meg kedd hajnalban Olaszország középső részét, ahol a kedd reggeli friss adatok szerint 179 a földrengés halálos áldozatainak száma a mentők közlése alapján. 34 embert tartanak nyilván eltűntként.

Az egyik utórengés elérte a Richter-skála szerinti 4,8-es erősséget. Újabb károkról vagy sérültekről eddig nem érkezett jelentés.

A túlélők utáni kutatás egész éjszaka folytatódott. Kora hajnalban, majdnem 23 órával az első pusztító földmozgás után a mentőalakulatok kiszabadítottak egy 24 éves egyetemista lányt a romok alól – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
Abruzzo régió székhelyén, L,Aquilában és a térségben eddig több mint 100 túlélőt tudtak megmenteni. Negyven áldozatot nem tudtak még azonosítani. Korábban az eltűntek számát 250-re becsülték.

vannak túlélők

Hatvan embert menekítettek ki élve hétfőn a közép-olaszországi földrengés után a romok alól – közölték a tűzoltók.

A hétfő hajnalban történt földrengésben több mint 1500 ember megsérült. A becslések szerint 26 városban mintegy 70 ezer ember maradt fedél nélkül, és legalább 10 ezer épület megrongálódott.

Magyar áldozatról továbbra sem tudni. A L,Aquilától mintegy hatvan kilométerre északkeletre fekvő Atriban élő magyar Komáromi Szilvia az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a térségben élő magyarokkal folyamatosan tartják a kapcsolatot. Nem tudnak arról, hogy a l,aquilai földrengésben magyar is áldozatul esett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik