Nagyvilág

Durva kampány után választ elnököt Szlovákia

Nincs előre lefutva a szlovákiai elnökválasztás, s a szombati második, egyben döntő fordulónak nincs kimondott esélyese - állítja a helyi megfigyelők többsége Pozsonyban. Az elnöki tisztségért Ivan Gasparovic jelenlegi államfő, valamint Iveta Radicová, a szlovák ellenzék - köztük a Magyar Koalíció Pártja - közös jelöltje durva kampány után mérkőzik meg egymással.

Az első fordulóban – március 21-én – hét jelölt indult, akik közül ketten – Ivan Gasparovic és Iveta Radicová – jutottak a 2. fordulóba. Gasparovic megszerezte a szavazatok 46,70 százalékát, míg Radicovát a szavazók 38,05 százaléka támogatta. Közvélemény-kutatásokat az egyes jelöltek esélyeiről a 2. forduló előtt nem készítettek. Többségi vélemény, hogy Ivan Gasparovicnak valamivel nagyobb az esélye a győzelemre, mint Iveta Radicovának, de ez az esélytöbblet minimális.

Magyarellenes kampány

Nagyon sok függ attól is, hogy hányan és az ország mely részein járulnak az urnákhoz. Gasparovicnak leginkább az ország északi, túlnyomórészt szlovákok lakta részén volt magas a támogatottsága, míg Radicová délen, Pozsonyban és a jórészt magyarok lakta régiókban volt sikeres. A választási részvétel az 1. fordulóban 43,63 százalékos volt. Több jel arra mutat, hogy szombaton magasabb lesz a részvétel, jegyezte meg a Sme című napilap pénteken.

A hatályos szabályok szerint szavazásra azon szlovákiai állampolgárok jogosultak, akik a választás napjáig betöltötték 18. életévüket, és az ország területén élnek. A köztársasági elnökválasztáson külföldön nem lehet szavazni. Szombaton a szavazóhelyiségek reggel héttől este tíz óráig tartanak nyitva. A bejegyzett választók száma mintegy 4,3 millió. A győzelemhez ezúttal a leadott szavazatok többségének a megszerzése szükséges.

Radicová megőrizte hidegvérét a kampány alatt (fotó: MTI/EPA)

Radicová megőrizte hidegvérét a kampány alatt (fotó: MTI/EPA)

A 2. forduló előtti választási kampányban egyértelműen a magyar kártya, a Szlovákiához való hűség, a szlovák önállóság támogatása volt a fő téma. Gasparovic támogatóit nyilvánvalóan megijesztette Radicovának a vártnál nagyobb sikere az első fordulóban, különösen a magyarok és a pozsonyiak nagyarányú támogatása.

Radicová kerülte a nyílt konfrontációt

Azzal a kijelentéssel, miszerint “megengedhetetlen, hogy Szlovákia elnökéről a magyarok és a gazdag pozsonyiak döntsenek”, az SNS előhúzta a magyar kártyát, s a kampányt Gasparovicék részéről éles és durva magyarellenesség jellemezte. Bizonyíthatóan nincs szó magyar-szlovák ellentétekről, kizárólag Gasparovic, az SNS és a Smer nyílt magyarellenességéről. Gasparovic az egész kampány során egyetlen pozitív mondatot sem mondott a magyarokról, állandóan támadta az MKP-t, s annak politikusait az ország ellenségeinek állította be.

Az ellenzék nem ment bele a konfrontációba és a nyílt provokációkba – hazug röplapok, hirdetések -, s Radicová a tévévitákban is végig megőrizte hidegvérét. Többször leszögezte: a magyarok teljes jogú állampolgárok és az MKP legitim párt. A kisebbségi autonómiától és az azt támogató politikusoktól azonban ismételten elhatárolta magát. Az éles magyarellenességet az MKP csak a kampány végén ítélte el egy nyilatkozatban. A szombati voksolás fogja megmutatni, hogy mennyire volt helyes ez a nyílt konfrontációtól tartózkodó taktika.

Hasonló hangnemben zajlottak le a tévéviták is, amelyekben – ahogy azt a prágai Hospodárské Noviny is megjegyezte – Gasparovic “gyakran folyamodott hazugságokhoz”. Folyamatosan független jelöltnek adta ki magát, míg egy zárt kampánygyűlésen készített, nyilvánosságra került felvételen nyíltan bevallotta: sorsa szorosan egybefonódik a Smer és az egész koalíció sorsával. Érdekes, hogy miután a videofelvétel nyilvánosságra került, a Smer nyilvánosan szinte elhallgatott. A háttérben azonban mind a Smer, mind az SNS minden eszközzel megpróbálták mozgósítani választóikat. Egy eperjesi vezető pártaktivista még tárgyi jutalmakat is ígért Gasparovic támogatóinak. A szlovákiai magyar politikai és társadalmi szervezetek, illetve a média Iveta Radicová támogatására hívta fel a magyar választókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik