Nagyvilág

17 emberrel végzett a megtévedt merénylő

Egy öngyilkos merénylő 17 civilt ölt meg szombaton Pakisztán északnyugati, törzsi területén, miközben valószínűleg a biztonsági erőkre akart megtorló csapást mérni - jelentették helyi források.

A beszámolók szerint egy gyanús gépkocsi próbált befurakodni a határvédelmi hadtestnek (FC) nevezett félkatonai erő egyik konvojába az Afganisztánnal határos Észak-Vazirisztánban, de az őrök tüzet nyitottak rá, és járműben lévő robbanószer felrobbant. A rendőrség csak négy halottról és 19 sérültről, valamint a merénylő haláláról adott hírt, a magánkézben lévő Geo TV viszont azt jelentette, hogy legalább 17 civil életét vesztette.

A televízió közlése szerint a merénylet Miránsáhban, a terület fővárosában történt. A helyszín meglehetősen zsúfolt volt járókelőkkel, és az iskolákból éppen hazatérő gyerekekkel, ezért öt kiskorú áldozat is van. A környéket lezárta a hadsereg. A városi bazár boltjai bezártak a fegyveres erők reakciójától tartva.

Észak-Vazirisztánban két éve nem volt ilyen súlyos merénylet, mivel a kormány békét kötött a helyi milíciákkal. A térség egyik tálib vezetője azonban bosszút esküdött a héten, mert Afganisztánból érkező amerikai robotrepülőgépek ezt a vidéket is támadják, és szerinte ebben segítséget kapnak a pakisztáni kormánytól is. Szombat reggel 13 ember életét oltotta ki egy ilyen légi támadás Miránsáh környékén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik