Nagyvilág

Republikánusok nélkül fogadták el Obama költségvetését

Az amerikai kongresszus két háza republikánus támogatás nélkül fogadta el az Obama-kormány gigantikus, 3,5 billió dolláros jövő évi költségvetési tervezetét, írta pénteken a The New York Times.

A képviselőház egy 3,55 billió dolláros változatot fogadott el előző éjszaka, majd nem sokkal később, éjfél előtt a szenátuson is átment a némileg eltérő, 3,53 billió dolláros törvénytervezet.
Többheti heves vita után az alsóházban 233-196, a felsőházban pedig 55-43 arányú szavazással fogadták el a két tervezetet, amelyet még össze kell hangolni, mielőtt az Barack Obama elnök elé kerül aláírásra. Erre a kéthetes tavaszi törvényhozási szünet után kerülhet sor, amikor a képviselők és szenátorok április 20-án újra összeülnek.

Mint a liberális lap felhívta a figyelmet, Obama büdzséterve egyik házban sem kapott egyetlen ellenzéki, republikánus voksot sem, sőt, a képviselőházban 20, a szenátusban pedig 2 demokrata ellenszavazat is volt.

A kongresszus két háza előzőleg elutasította a republikánusok alternatív költségvetési tervezetét. Az elfogadott változatokba csak egy-két ellenzéki javaslat kerülhetett be.

Az első külföldi útján Európában tartózkodó Obama elnök pénteken nyilatkozatban üdvözölte, hogy a kongresszus két háza megszavazta a büdzsét, és ezzel “fontos lépést tett a nehézségekkel küzdő gazdaság talpra állítása felé”.

Obama hangsúlyozta, hogy a büdzsé tükrözi a kormány legfontosabb céljait: a külföldi olajtól való függőség megszüntetését és az új, tiszta energiájú gazdaság megteremtését; a 21. század kihívásainak megfelelő oktatási rendszer megteremtését; valamint a családokra, vállalatokra és államra egyaránt elviselhetetlen terheket rovó egészségügyi rendszer reformját.

A demokrata elképzelésben egyebek mellett az szerepel, hogy a kormány 630 milliárd dollárt költ az elkövetkező 10 évben az egészségügyi reformjára, amelyet részben abból finanszíroznak, hogy korlátozni fogják az évi 250 ezer dollárnál többet keresők adókedvezményeit.

A büdzsétervezet megelőlegezi azokat az átfogó egészségügyi, valamint energia- és oktatáspolitikai törvénycsomagokat, amelyeket még idén el akar fogadtatni az Obama-kormány a kongresszussal.

Az elfogadott költségvetési tervezetek nagyjából 1,2 billió dolláros hiányt irányoznak elő a 2009. október 1-jén kezdődő költségvetési évre. Obama korábban azt ígérte, hogy a deficitet 2013-ra több mint felével csökkenti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik