Nagyvilág

Bemutatja az USA a bankmentő csomagját

Még nem szűntek meg az amerikai pénzügyi rendszert fenyegető kockázatok, további kormányzati beavatkozásra van szükség a pusztítóbb recesszió elkerülésére - mondta Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke egy televíziós interjúban.

„Úgy hiszem, a rendszert fenyegető kockázatok még léteznek” – fogalmazott a CBS televíziónak adott, vasárnap este sugárzott interjúban Barack Obama. A magyarázata szerint bizonyos intézmények olyan hatalmas méretűek, hogy ha azokat veszni hagyják, akkor sok más pénzintézetet magukkal rántanak. „Ha ezek a pénzügyi intézmények mind egyszerre buknak el, akkor egy még pusztítóbb recesszió, esetleg depresszió következhet” – mondta az amerikai elnök.

Megítélése szerint nem várható éles gazdasági visszaesés, főleg nem lesz jelentős romlás a foglalkoztatottság terén, sőt, már látni lehet a „kilábalás reménysugarait”.

A pénzügyminiszter nem mondhat le

Timothy Geithner pénzügyminiszter hétfőn tesz bejelentést bankmentő csomagjának részleteiről, és csütörtöki kongresszusi meghallgatásán fejti ki a pénzügyi szabályozási reformmal kapcsolatos elképzeléseit.

Geithner tekintélyét az utóbbi napokban megtépázta a közvélemény felháborodása amiatt, hogy a szövetségileg segélyezett AIG biztosítónál 165 millió, más számítások szerint 218 millió dollár vezetői jutalmat fizettek ki. Többen a miniszter lemondására szólítottak fel, amit Obama a CBS-nek adott interjúban is határozottan elutasított. Leszögezte, hivatalos felajánlás esetén sem fogadná el pénzügyminisztere lemondását.

Az Obama-kormány egy vezető gazdasági tanácsadója vasárnap arról beszélt, hogy az amerikai gazdaság helyzete már idén megfordul. Az adminisztráció „hihetetlenül bizonyos” abban, hogy a gazdaság az év végéig magához tér, és újra növekedő szakaszba lép – mondta a Fox News hírtelevízióban Christina Romer, a Fehér Ház gazdasági tanácsadói testületének vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik