Nagyvilág

Megkezdődött a szlovák elnökválasztási kampány

Megkezdődött pénteken a hivatalos köztársasági elnökválasztási kampány Szlovákiában. A március 21-re kiírt választáson hét jelölt fog versengeni a legfőbb állami tisztség elnyeréséért.

A két legesélyesebb elnökjelölt – Ivan Gasparovic és Iveta Radicová – egyaránt sajtóértekezleten mutatták be elképzeléseiket és programjukat. Gasparovicot, a jelenlegi államfőt, a koalíció két legerősebb pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-sociálna demokracia) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) támogatja, sajtóértekezletén a két párt elnöke, Robert Fico és Ján Slota is megjelent. Iveta Radicová a parlamenti ellenzék közös elnökjelöltje, így bírja a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) támogatását is.

A legfrissebb országos felmérés eredménye szerint február végén 48,6 százalékra (mínusz 6 százalék) esett vissza Gasparovic támogatottsága, míg Radicováé 33,3 százalékra (plusz egy százalék) emelkedett. A többi öt jelöltnek 10 százalék alatt van a támogatottsága, s a szlovák sajtó szerint nincs esélyük a győzelemre. A felmérés szerint Zuzana Martinákovát 7,1 százalék, Frantisek Mikloskót 5,5 százalék, Dagmar Bollovát 2,7 százalék, Milan Melníket 2,1 százalék és Milan Sidort 0,7 százalék támogatná. Általános a vélemény, hogy az első körben senkinek sem sikerül megszereznie a győzelemhez szükséges támogatást, vagyis az összes szlovákiai választópolgár több mint ötven százalékának a szavazatát.

Valószínűleg szükség lesz az április 4-re kitűzött második fordulóra, amelyen a felmérés szerint Gasparovicot a szavazók 56,5 százaléka, míg Radicovát 43,5 százalék támogatná. A kampány 48 órával az elnökválasztás első fordulója előtt zárul. Ezt követően kampánycsend lép életbe, amely a voksolás befejezéséig tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik