Nagyvilág

Chavez beveti a hadsereget a rizstermelők ellen

A hadsereg beavatkozását rendelte Hugo Chávez venezuelai elnök országa rizstermelő vállalkozásai ellen arra hivatkozva, hogy egyes vállalatok szembeszegülnek a központi árszabályozással és a termelés megbénításával fenyegetőztek.

Chávez szombaton Caracasban közölte: a hadsereg ellenőrzése alá vonja a rizstermelő és -feldolgozó vállalatokat, a fenyegetőző cégeket pedig államosítják. Az államfő nem részletezte, hogy a hadsereg beavatkozása pontosan meddig terjed és meddig tart majd.

Elias Jaua Milano mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy az intézkedés az ország legnagyobb élelmiszertermelő vállalatát, az Empresas Polart is érinteni fogja.

A Polar jogi igazgatója pénteken már cáfolta a venezuelai fogyasztóvédelmi hivatal Chávezéhez hasonló vádjait, a hatóságok eljárását pedig jogsértőnek és önkényeskedőnek nevezte.

A latin-amerikai országban számos alapvető élelmiszer – például a csirkehús, a rizs és a cukor – árát központilag szabályozzák, hogy megfékezzék a szárnyaló, tavaly éves szinten 30,9 százalékos inflációt. Chávez utoljára egy évvel ezelőtt emelte a rizs árát, kilogrammonként valamivel egy dollárnak megfelelő összeg fölé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik