Nagyvilág

Megoldódhat a Kuril-szigetek ügye

Némi haladást ért el Aszo Taro japán kormányfő és Dmitrij Medvegyev orosz elnök a vitatott Kuril-szigetek ügyében szerdai juzsno-szahalinszki találkozójukon, és kifejezték reményüket, hogy továbbléphetnek a második világháború óta húzódó területi vita megoldása felé.

A két vezető ugyanakkor hangsúlyozta az erősödő gazdasági kapcsolatok fontosságát. “A területi kérdést illetően megegyeztünk abban, hogy felgyorsítjuk a részletes munkát, kreatív, újszerű megközelítéssel, hogy még a mi nemzedékünk idején megoldjuk azt” – mondta Aszo újságíróknak a megbeszélések után. Ő az első japán vezető, aki Szahalin szigetén jár azóta, hogy a Szovjetunió megszerezte a vitatott hovatartozású déli Kuril-szigeteket a világháború utolsó napjaiban.

A japán kormányfő reményét fejezte ki, hogy látogatása erősíteni fogja a stratégiai viszonyt Oroszországgal, és megteremti az alapját a területi vita rendezésének, amely miatt a két ország máig nem írt alá a háborúnak formálisan is véget vető békeszerződést. “Azt hiszem, ez fontos lépés” – mondta Aszo az újságíróknak. Nem részletezte, milyen konkrét intézkedéseket terveznek a megoldás érdekében, de annyit mondott, hogy politikai döntésre van szükség a bürokraták tárgyalásai helyett.

Japán továbbra is igényt tart az Oroszország által déli Kuril-szigeteknek, Tokió által pedig Északi Területeknek nevezett, gyéren lakott négy szigetre, Iturupra, Kunasirra, Sikotanra és Habomaira, amelyek legdélebbike csupán 15 kilométerre fekszik az észak-japán Hokkaido szigetétől. A szigetek körüli vizek halban gazdagok, s a tenger alatt jelentős gáz- és olajtartalékok rejlenek.

A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint a két vezető megállapodott abban is, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök májusban Japánba látogat. Szahalini tartózkodása idején Aszo részt vesz Oroszország első cseppfolyósföldgáz-üzemének felavatásán, amely létesítményben a japán Mitsui és Mitsubishi cégeknek is vannak kisebbségi részvényei, s amely a várakozások szerint 7 százalékkal járul majd hozzá az energiaforrásokban szegény Japán évi földgázimportjához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik