Nagyvilág

Elszegényedtek az orosz milliárdosok

Tavaly óta felére fogyatkozott az orosz dollármilliárdosok száma: a leggazdagabb 10 közé jutáshoz a tavalyi 15 milliárd dollár helyett idén elegendő volt 4,5 milliárd, és a top 10 tagjainak vagyona tavaly óta 145,1 milliárd dollárról 66 százalékkal, 75,9 milliárd dollárra csökkent.

A Finansz című folyóirat éves listájából kiderül: több mint 400 orosz vállalkozó vagyona haladja meg a kétmilliárd rubelt (mintegy 70 millió dollárt), de közülük már csak 49 rendelkezik egymilliárd dollárnál nagyobb vagyonnal, noha tavaly 101, 2007-ben 61, 2006-ban 50 volt az orosz dollármilliárdosok száma.

A sorrendben is jelentős változások mentek végbe. Az első helyre (a tavalyi hetedikről) Mihail Prohorov, az Onekszim csoport tulajdonosa került, noha az ő vagyona is csökkent: tavaly 21,5, idén 14,1 milliárd dollárra becsülték. A második változatlanul Roman Abramovics volt csukcsföldi kormányzó, a Jevraz Grup főrészvényese, a londoni Chelsea labdarúgóklub tulajdonosa, akinek tavaly még 23 milliárd dollárja volt, s idén 13,9 milliárddal őrizte meg helyezését.

A harmadik – akárcsak tavaly – Vlagyimir Liszin, az NLMK csoport főrészvényese, akinek vagyonát tavaly 22,2 milliárdra, idén 7,7 milliárdra becsülték. Utánuk sorrendben következik Vagit Alekperov, a Lukoil elnöke és főrészvényese – aki tavaly a 11. volt -, Szulejman Kerimov, a parlament felsőházának tagja, a Gazprom és a Szerbank részvényese, Mihail Fridman, az Alfa-Grup társtulajdonosa, Vlagyimir Potanyin, a Nornikel és más konszernek társtulajdonosa, a tavalyi első helyről a nyolcadikra került Oleg Gyeripaszka, s végül a top 10-be idén bekerültek: Dmitrij Ribolovcev, az Uralkali főrészvényese és Aliser Uszmanov, a Metalloinveszt és számos más konszern társtulajdonosa.

A legnagyobb veszteséget Oleg Gyeripaszka szenvedte el: 35,1 milliárd dollárral csökkent a vagyona tavaly óta a válság hatására. A nagy vesztesek listáján a második helyen Alekszej Mordasov, a Szeversztal főrészvényese áll, aki 18 milliárd dollárral lett szegényebb, a harmadik Vlagyimir Potanyin – ő 16,5 milliárd dollárt vesztett -, a negyedik Mihail Fridman, akinek vagyona 16,1 milliárd dollárral csökkent és az ötödik Vlagyimir Liszin 14,5 milliárdos veszteséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik