Nagyvilág

Radovan Karadzic büntetlenségre számít

Bizonyítani akarja a srebrenicai tömeggyilkosság miatt perbe fogott volt boszniai szerb elnök, hogy az amerikaiak büntetlenséget ígértek neki, de a hágai nemzetközi törvényszék szerint ha született is ilyen megállapodás, az jogilag érvénytelen.

A tavaly nyáron elfogott Radovan Karadzic állítása szerint Richard Holbrooke amerikai diplomata, az 1992 és 1995 közötti boszniai háborút lezáró daytoni békemegállapodás kidolgozója – aki egyébként most az új amerikai kormányzat afganisztáni különmegbízottja lett – 1996 nyarán Belgrádban azt ígérte Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnöknek, hogy nem fogják háborús bűncselekmények miatt letartóztatni és Hágában bíróság elé állítani a volt boszniai szerb vezetőt.
Holbrooke korábban már többször tagadta, hogy ilyen ígéretet tett volna.

Karadzic most – a bírósági iratok tanúsága szerint – azt kérte a délszláv háborús bűncselekmények ügyében eljáró hágai testülettől, hogy jogi képviselője kérdezhesse ki Philip Goldberg amerikai diplomatát, aki állítása szerint egyike volt azoknak, akik annak idején Holbrooke kíséretében voltak Belgrádban. A perbe fogott volt boszniai vezető emellett betekintést kér a szerinte megtett büntetlenségi ígérettel kapcsolatos amerikai kormányzati iratokba.

A washingtoni kormány – derül ki a bírósági dokumentumokból – kész arra, hogy lehetővé tegye Goldberg meghallgatását, valamint hogy hozzáférést biztosítson az ügyre vonatkozó papírokhoz.

Az eljáró törvényszék ettől függetlenül már előre leszögezte: ha esetleg kötöttek is ilyen immunitási megállapodást, az a nemzetközi jog értelmében érvénytelennek tekintendő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik