Nagyvilág

Nem lehet népszavazás a székelyföldi autonómiáról?

Nincs egység a székelyföldi autonómiáról szóló, március 15-re tervezett népszavazás ügyében Romániában, több Maros megyei önkormányzatban ugyanis ellenzik a referendum kiírását.

A Krónika című kolozsvári napilap híradása szerint Tőkés András, a Magyar Polgári Párt (MPP) országos alelnöke szóvá tette, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei önkormányzati képviselői ellenzik a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását.

Tőkés András azt kifogásolja, hogy Hargita és Kovászna megyében a legtöbb önkormányzat egyetért az autonómia-referendum megszervezésével, Maros megyében az RMDSZ-es vezetés alatt álló tanácsok viszont ellenzik a népszavazás kiírását. Ezt azzal magyarázta, hogy Maros megyében az RMDSZ-nek nagyobb a hatalma, mint a másik két megyében, ahol az RMDSZ-es többségű önkormányzati testületek is egyetértenek a népszavazással. Az MPP országos alelnöke úgy véli, az RMDSZ azért nem híve a referendumnak, mert “azt reméli, hogy eddigi tisztségeiből valamennyit megőrizhet”. A 2008. novemberi romániai parlamenti választások eredményeként az RMDSZ ellenzékbe került.

Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke viszont arról beszélt a Krónikának, hogy a szövetség nem tartott megyei szintű egyeztetést arról, miként döntsenek az önkormányzatok a referendum ügyében. Szerinte minden erdélyi magyar autonómiát szeretne, gondot a megvalósítás mikéntje okoz. Mint mondta: “a mostani, politikailag igen zavaros időszakban, gazdasági válságban az embereket más dolgok foglalkoztatják”. Szerinte ez tükröződik abban is, hogy a Maros megyei magyar polgármesterek, önkormányzati képviselők nem szorgalmazzák az autonómia-referendum megszervezését.

A Székelyföld önrendelkezéséért tevékenykedő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) évek óta szorgalmazza, hogy szülessen törvény, vagy írjanak ki népszavazást a döntő többségében magyarok lakta régió autonómiájáról. Legutóbb 2008 szeptemberében javasolta az SZNT az RMDSZ-nek és az MPP-nek, hogy a november 30-i romániai parlamenti választásokkal egy időben tartsanak népszavazást a székelyföldi autonómiáról. Akkor Markó Béla, az RMDSZ elnöke elutasította a javaslatot, amely szerinte csak a kezdeményezők népszerűségének növelését szolgálta volna.

Jogi következményekkel nem járó, nem hivatalos népszavazást már tartottak az SZNT szervezésében több Kovászna és Hargita megyei településen, 2006 december 16. és 23. között. Akkor a mintegy kétharmados részvételi aránnyal megtartott referendumon a szavazók mintegy 99 százaléka támogatta, hogy a Székelyföld kapjon autonómiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik