Nagyvilág

Eutanáziaügy miatt bolydult fel Olaszország

Az észak-olaszországi Udinébe szállították kedden a 17 éve kómában lévő Eluana Englarót, hogy felkészüljenek mesterséges életben tartásának megszüntetésére. Az ügy országos politikai-ideológiai konfliktust keltett.

Eluana Englaro ügye egész Olaszországot foglalkoztatja: a 37 éves nő egy 1992-ben elszenvedett baleset után esett kómába, és az orvosok megállapították, hogy vegetatív állapota visszafordíthatatlan. Apja tíz évig folytatta harcát az olasz igazságszolgáltatással. Tavaly novemberben az olasz semmítőszék engedélyezte Eluana mesterséges táplálásának leállítását. Ezt követően azonban Maurizio Sacconi olasz munkaügyi és népjóléti miniszter a praktizálástól való eltiltással fenyegette mindazokat az állami és magánintézményekben dolgozó orvosokat, akik eutanáziát hajtanak végre. Végül a családnak sikerült érvényt szereznie a bírósági döntésnek, és az udinei Quiete kórházban három napon belül lekapcsolják a nőt az életfunkcióit biztosító készülékekről.

Az ügy azonban várhatóan nem zárul le azzal, hogy Eluana Englarónak megadták a halálhoz való jogot. XVI. Benedek pápa vasárnap az úrangyala imádság előtt kijelentette: az eutanázia “hamis megoldása a szenvedés drámájának, és emberhez méltatlan”. Kedden Javier Lozano Barragan bíboros, az egészségügyi kérdésekkel foglalkozó pápai tanács elnöke a La Repubblica című lapban “undorító gyilkosságnak” nevezte Englaro mesterséges táplálásának leállítását, egyben hangsúlyozta: az életet védő katolikus egyház álláspontja ugyanaz marad, és nem változhat meg egy bírósági ítélet nyomán.

Ugyancsak “gyilkosságot” emlegetett Silvio Berlusconi olasz kormányfő pártja, a Szabadság Népe (PDL) parlamenti frakciójának vezetője. Enrico La Loggia arra szólította fel az udinei orvosokat, hogy “álljanak meg, még van idejük gondolkodni és felmérni cselekedetük következményeit”.

Megszólalt az olasz alkotmánybíróság elnöke is, aki aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egy emberi drámából országos politikai-ideológiai konfliktus lett, és a szemben álló feleket önmérsékletre, a család iránti nagyobb tiszteletre szólította fel.
Az udinei orvoskamara egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről; az olasz hírügynökség szerint elképzelhető az is, hogy vizsgálatot vagy akár fegyelmi eljárást indítanak, mivel e testülethez tartozik a kórház újraélesztési osztályának főorvosa, Amato De Monte, aki vállalta, hogy megszünteti Eluana mesterséges táplálását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik