Nagyvilág

Kirabolták a román hadsereget

Ismeretlenek legalább ötven géppuskát és pisztolyt loptak el ismeretlenek egy Bukarest közelében lévő fegyverraktárból.

A román belügyminisztérium első fokú riadókészültségbe helyezte operatív és hírszerző alakulatait. A román hadsereg illetékesei egy szerdai ellenőrzés során fedezték fel, hogy a raktárból fegyverek tűntek el. A média csütörtöki jelentései szerint éjszaka a Bukarest körüli megyékben több ponton is ellenőrizték a közúti forgalmat, a határátkelőkön is megszigorították az ellenőrzéseket.

Costi Spanu, a védelmi minisztérium szóvivője nem erősítette meg, hogy fegyverek tűntek el a raktárból, de a NewsIn kereskedelmi hírügynökség katonai forrásokból úgy tudja: mintegy ötven kézifegyvernek veszett nyoma. A ProTV televízió értesülései szerint AKM (Kalasnyikov) típusú gépkarabélyok, illetve Carpati és TT típusú pisztolyok tűntek el a raktárból.

A katonai ügyészség ismeretlen személyek ellen bűnvádi eljárást indított a fegyverrablás ügyében. Sorin Sava, a román belföldi hírszerző szolgálat (SRI) sajtóirodájának vezetője a Rompres hírügynökségnek elmondta: a védelmi és a belügyminisztérium illetékeseivel együtt az SRI is részt vesz a vizsgálatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik