Nagyvilág

Karrierdiplomata lesz az új szlovák külügyminiszter

Miroslav Lajcák, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottja, karrierdiplomata lesz az új szlovák külügyminiszter - közölte hivatalosan pénteken a szlovák kormány sajtóosztálya.

Robert Fico kormányfő a külügyminisztérium élén végrehajtott személycserét már Ivan Gasparovic államfő elé terjesztette, aki azt jóváhagyta. Milan Lajcákot hivatalosan hétfőn nevezik ki a szlovák diplomácia élére.

Ján Kubis, eddigi szlovák külügyminiszter, aki decemberben jelentette be lemondását, a jövőben az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának végrehajtó titkára lesz Genfben. A miniszterváltást eredetileg január 14-ére tűzték ki, de a földgázválság miatt Fico arra kérte Kubist, hogy a helyzet rendeződéséig maradjon hivatalában.

Az 1963-ban Poprádon született Miroslav Lajcák tapasztalt és sikeres diplomata. Jogot tanult a pozsonyi Komensky Egyetemen, majd tanulmányait a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) folytatta. Továbbképzést a George Marshall intézet európai központjában Garmisch-Partenkirchenben kapott.

1988-ban lépett a csehszlovák diplomácia szolgálatába. 1991 és 1993 között a moszkvai csehszlovák, majd szlovák nagykövetségen dolgozott. Ezután két éven keresztül a szlovák külügyminiszter kabinetfőnöke volt. 1994 és 1998 között Szlovákia tokiói nagykövete volt, míg 2001 és 2005 között hasonló tisztségben Jugoszláviában, Kis-Jugoszláviában (Szerbia és Montenegro), Albániában és Macedóniában képviselte Szlovákiát. A nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főmegbízottjának tisztségét 2007 júniusától töltötte be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik