Nagyvilág

Mégsem vonul ki Izrael Obama beiktatásakor?

A vasárnap kihirdetett tűzszünet óta a második, keddre virradó éjszaka is nyugodtan telt a Gázai övezetben, egyetlen incidenst sem jelentettek, ugyanakkor továbbra is bizonytalan, hogy a csapatok teljesen kivonulnak-e Gázából Obama beiktatásáig.

Arra a kérdésre, hogy a hadsereg kivonul-e az övezetből Barack Obama megválasztott amerikai elnök (izraeli idő szerint) este hét órakor sorra kerülő eskütételéig, Avital Leibovics szóvivő úgy válaszolt, hogy Izraelben “egyelőre senki sem beszél a csapatok teljes kivonásáról”. Megfogalmazása szerint “ez a helyszíni realitásoktól függ majd”.

Az izraeli védelmi minisztérium egy név nélkül nyilatkozó magas rangú illetékese azt mondta, “fokozatosan csökkentjük katonáink számát a Gázai övezetben, de azonkívül riadókészültségben tartunk egységeket, hogy gyorsan reagálni tudjunk minden eshetőségre”. “A légierő továbbra is ellenőrzi az egész Gázai övezetet – folytatta. – Reméljük, a Hamasz fenntartja a nyugalmat, miután megértette, hogy magatartása mekkora károkért tette felelőssé.”

A katonai rádió is a védelmi minisztérium tisztségviselőit idézte, akik szerint a Hamasz iszlamista szervezetnek még mintegy 1200 rakétából álló készlete van az övezetben. A december 27-én kezdett hadműveletben az izraeli haderők megsemmisítették az övezet déli részét Egyiptommal összekötő csempészalagutak 80 százalékát, amelyeken keresztül a Hamasz egyebek mellett fegyverekkel is ellátta magát – mondták a tisztségviselők.

Palesztin szemtanúk szerint az izraeli haditengerészet egy hajója hajnalban tüzet nyitott Gáza északi részére, de az izraeli hadsereg nem erősítette meg ezt. Ugyancsak szemtanúk elmondása szerint az övezet középső részén, Kiszúfim átkelőhely közelében buldózerek és harckocsik hatoltak be néhány száz méterre az övezet belsejébe, de még hajnalban ki is vonultak onnan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik