Nagyvilág

Izrael tagadja az urániumlövedék használatát

Az izraeli külügyminisztérium tagadta kedden, hogy gyengített urániumot tartalmazó lövedékeket vetett volna be a Gázai övezet elleni hadjárata során, és "gyenge propagandának" nevezte az ezzel kapcsolatban felmerült vádakat.

Az Ausztriába akkreditált arab nagykövetek nevében Manszúr asz-Szaúd herceg, Szaúd-Arábia nagykövete levélben fordult hétfőn a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ). Azt kérte a szervezettől, hogy vizsgálja ki azokat a – médiából és orvosi forrásokból származó – jelentéseket, amelyek szerint uránium nyomaira bukkantak az izraeli bombázások áldozataiban.

Jigal Palmor izraeli külügyi szóvivő az arab nagykövetek kezdeményezésével kapcsolatban azt mondta: ilyen vádak a múltban már több alkalommal felmerültek, ám ezekről független szakértők végül minden egyes alkalommal bebizonyították, hogy alaptalanok.

A NAÜ a szervezet igazgatójának, Mohamed el-Baradeinek címzett levélre reagálva közölte: foglalkoznak a nagykövetek kérésével. “Eljuttatjuk a levél másolatát a tagállamoknak, és képességeinkhez mérten megvizsgáljuk az ügyet” – mondta Melissa Fleming, a NAÜ szóvivője.

Uránalapú fegyverek bevetésével vádolták meg Izraelt a libanoni Hezbollah ellen 2006 nyarán vívott háború után is. Az ügyben folytatott vizsgálatok akkor nem bizonyították, hogy a zsidó állam hadserege gyengített urániumot tartalmazó lövedékeket használt volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik