Nagyvilág

Gázkrízis: Európa gázt vesz Ukrajnának

Még pénteken, legkésőbb szombaton aláírható a Gazprom és az EU-beli gázimportőr vállalatok megállapodása arról, hogy konzorciumban fognak földgázt vásárolni Ukrajna számára a Gazpromtól, a vezetékrendszer ukrajnai szakaszai működtetéséhez szükséges mennyiségben, mondta pénteken a Gazprom vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev nemzetközi telefonos sajtótájékoztatón. Ugyanakkor nem vette biztosra, hogy ettől megindulhat a gázfolyam Európa felé.

Az úgynevezett technológiai gázt, amely a kompresszorok üzemeltetéséhez szükséges, a Gazprom ezer köbméterenként mintegy 450 dollárért, vagyis piaci áron fogja adni a konzorciumnak – mondta Medvegyev, de hozzátette: egyes európai piacokon a gáz ára jelenleg magasabb ennél.

Ukrajna egyik érve a gáztovábbítás megtagadására az, hogy az ukrán vezetékrendszerből hiányzik a technológiai gáz. Ezt előteremteni az érvényes szerződések szerint ugyan a tranzitország, tehát Ukrajna felelőssége, ezt azonban Ukrajna nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni, emlékeztettek szakértők.

Kevés lehet a megoldáshoz

A technológiai gáz odaadása Ukrajnának azonban nem biztos, hogy megoldja a válságot, figyelmeztetett a Gazprom vezetője. Emlékeztetett Viktor Juscsenko csütörtöki nyilatkozatára: az ukrán elnök új feltételt támasztott, amikor londoni villámlátogatásán kijelentette, a gázszállítás akkor indulhat meg, ha az orosz fél a szokásos napi átlagnak megfelelő 320-330 millió köbmétert küld, vagyis ha Ukrajna is hozzájut a szükségletei fedezéséhez szükséges mennyiséghez.

Medvegyev hangsúlyozta: Ukrajna ellátásának és az Európa felé irányuló tranzitnak semmi köze egymáshoz, a két ügyet összekapcsolni szerződésellenes magatartás Ukrajna részéről.
Az Európai Bizottság állásfoglalására, amely gyakorlatilag egy kalap alá vette Oroszország és Ukrajna felelősségét a gázválságért, Medvegyev kerek-perec kizárta Oroszország felelősségét.

Medvegyev: Ukrajnáé a felelősség

Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna minden alkalommal, amikor közel kerülni látszott a kibontakozás, minduntalan újabb és újabb kifogásokkal hozakodik elő – ezt tette a hét elején a nemzetközi megfigyelők érkezése után, és most is ezt teszi, amikor körvonalazódik a konzorcium a technológiai gáz átadása végett, illetve a Gazprom pontosan a Naftogaz kívánságaink megfelelően küldené a tranzitra szánt gázt.

Kijev elutasította a felajánlott csereműveleteket is (swap), amelyek lényege az lett volna, hogy az ország keleti határainál beérkező orosz gázt az ottani ukrán fogyasztók használhatják fel, míg Ukrajna az ország nyugati területein lévő tárolókból azonos mennyiséget küldene az európai célországoknak.

Medvegyev azt is fölemlítette, hogy a Gazpromnak január elseje óta 1,1 milliárd dollár közvetlen bevételkiesése volt az export Ukrajnán át bonyolódott részének elvesztése miatt, ehhez jönnek még tárolással, átállásokkal kapcsolatos további, másodlagos költségek és károk. Ezeket jogi úton érvényesítik majd Ukrajnával szemben, mondta Medvegyev.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik