Nagyvilág

Nem jött még gáz Ukrajnából

Nem áramlik, vagy csak csekély mennyiségben orosz gáz az Európai Unióba Ukrajnán át, annak ellenére, hogy Oroszország kedden felújította a gázszállításokat - közölte kedden az Európai Bizottság szóvivője. Magyarország még nem oldja fel a korlátozásokat.

A bizottság képviselői igyekeznek meggyőzni az orosz és az ukrán illetékeseket, hogy a lehető legtöbb bekerülési ponton indítsák el a lehető legnagyobb mennyiségben a gázt.

Az ukrán Naftogaz szintén azt kérte kedden, hogy valamennyi tranzitirányban minél hamarabb indítsák újra a szállítást. A cég szerint a csővezeték működtetői nem állapodtak meg időben a bekerülő földgáz mennyiségéről, sem annak irányáról. Ezért a Naftogaz a Gazpromot tette felelőssé.

A korábbi hírek szerint kedden Oroszország az Ukrajnán át vezető öt csővezeték egyikén, a balkáni vezetéken újította csak fel a szállításokat.

Még nem oldják fel a korlátoszásokat

Molnár Csaba energiaügyi miniszter sem tudott arról, hogy kedden reggel Oroszország felől újra elindult volna a nyugati irányú gázszállítás.

A miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az egyes kategóriába tartozó üzemekre vonatkozó gázkorlátozás feloldása akkor lesz lehetséges, ha a kategória 7 millió köbméteres összfogyasztását jelentősen meghaladó keleti gázimport érkezik Magyarországra.

Az eddigi károkat firtató kérdésekre reagálva a miniszter közölte: nem az a kérdés, hogy milyen károk voltak, hanem hogy milyen károk maradtak el. Hozzátette, hogy Szlovákiához, Bulgáriához és Szerbiához képest Magyarországon minimális károkat kellett elkönyvelni.

Tovább mehet a gáz Szerbiába

Kedden az ország várható gázfogyasztása 63-65 millió köbméter körül alakul, ebből 53 millió köbmétert hazai tározókból, 4 milliót nyugati importból, a fennmaradó mintegy 9 milliót pedig hazai termelésből fedezik – ismertette Molnár Csaba. Hozzátette, hogy a magyar-német együttműködés keretében megvalósuló déli tranzitforgalom csorbítatlanul folyik majd, 4,7 millió köbméter gáz érkezik Szerbiába, 1,5 millió Bosznia-Hercegovinába, végül 1 millió Horvátországba.

Molnár Csaba újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy amennyiben a magyar állam részéről jogos volt a gázfogyasztás ideiglenes korlátozása bizonyos fogyasztói körben, akkor a törvények szerint az érintett cégeknek kártérítés igénylésére nincs lehetőségük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik